Az internetet a hálóhasználat tömegessé válása óta belengi a szabadság levegője: máig él az a legenda, amely szerint a világháló „úgy van megcsinálva”, hogy se a működését, se a tartalmát ne lehessen hatékonyan korlátozni. A valóság persze más: az információs aszimmetria, ami a papíralapú világban már-már megszokott, az interneten is kezd tanyát verni, olykor a „szabad világ” tevékeny közreműködésével.

Az ENSZ a napokban alapvető emberi joggá nyilvánította a szabad internethasználatot. A lépés egyenes következménye annak a jogkorlátozó tendenciának, amely a világhálón egyre nyilvánvalóbban érvényesül: immár nem „csupán” arról van szó, hogy egyes államokat átmenetileg a saját vezetőik lekapcsolnak a hálóról, vagy megtiltják bizonyos keresőprogramok, keresőkifejezések, szövegek és képek használatát, hanem arról is, hogy bizonyos hatalmak saját, külön bejáratú világhálót építenek, természetesen kizárólag a nekik tetsző tartalmakkal feltöltve. Ez utóbbi, abszurdnak tűnő ötlettel nemcsak Kuba vagy Észak-Korea barátkozik, hanem a „felvilágosult” Irán is, ráadásul az iszlám állam az Irannetnek nevezett modellt exportálni is szeretné, egyelőre főként a környező arab országokba (Szíria már jelezte az érdeklődését).

Hogy miért baj ez, és miért avatkozik bele a folyamatba az ENSZ, azt Magyarországon, ahol a nyilvánosság elvileg sokcsatornás és sokszínű, még nem olyan könnyű megérteni. Líbia, Tunézia és Egyiptom példája már közelebb visz a megoldáshoz: az érintett államokban a tájékoztatás – ha nem is jogilag, de a valóságban mindenképpen – állami felügyelet alatt áll(t), és az ellenőrzött média irányított nyilvánosságához képest az internet jelentette szólás- és információs szabadság egyetlen reális alternatíváját. Hasonlóan tanulságos Kína példája is, ahol a világháló „második nyilvánossága” sokkal hatékonyabban kontrollálja a hatósági korrupciót és a helyi politikai vagy gazdasági hatalmasságok önkényét, mint a hivatalos sajtó.

De a hatalom ellenőrzésében és a demokrácia működtetésében az internetnek a legfejlettebb demokráciákban is fontos (és egyre növekvő) szerepe van – gondoljunk csak az elektronikus szavazásokra, az önkormányzati és kormányülések (!) élő internetes közvetítésére, az üvegzsebhonlapokra vagy a korrupciókövető közösségi alkalmazásokra.

Vagyis az ENSZ lépése talán szokatlan (az alapjogok körének kiterjesztésére régóta nem volt példa), de korántsem indokolatlan. Az internethasználat szabadságát ugyanis egyre több veszély fenyegeti, és nem csak az „antidemokratikus” országokban. A világháló „lator államainak” listája gyorsuló ütemben bővül, és a jogkorlátozáshoz a technológiát, illetve a kooperációt a demokratikus világ biztosítja. A Google és a Yahoo cenzúrázza a kereséseket Kínában, és mindkettejükkel kapcsolatban felmerült, hogy felhasználói adatokat szolgáltattak ki kínai kormányhivataloknak.

Természetesen maguk a hivatalok is „szűrnek” (nemcsak Kínában, hanem szinte a teljes arab világban, Délkelet-Ázsiában, a Fülöp-szigeteken ésmég sokfelé),méghozzá amerikai, izraeli és francia cégek alkalmazásaival. Ezeket alapesetben a kábítószer-kereskedelem, a pedofil tartalmak és a terrorizmus internetes jelenlétének korlátozására használják, de ugyanilyen hatékonyak például politikai irányzatok, személyek, ellenzéki szerveződések „leválogatásában” is. Az állami cenzorok persze nem feltétlenül kérnek jóváhagyást a megoldások „nem rendeltetészszerű” használatához, de az is igaz, hogy ha kérnek, többnyire megkapják (legutóbb a Skype oroszországi lehallgathatóságába egyezett bele a tulajdonos Microsoft).

Aki kíváncsi rá, hogy milyen hatásfokkal dogozik egy ilyen szűrőprogram, egy önkísérlettel hamar ki is próbálhatja. Ehhez csupán meg kell látogatni néhány, mondjuk, luxuskarórák árusításával foglalkozó holnapot, majd elküldeni egy-két e-mailt (az ismerőseinknek vagy akár magunknak), amiben szerepel például a Rolex név – néhány napon belül megjelennek a postafiókunkban a Rolex-replikákat kínáló kéretlen reklámlevelek. Vagyis a világban számtalan helyen tud(hat) ják rólunk, hogy kivel és miről levelezünk – miért pont a hatalom megfelelő szervei lennének kivételek?

Az ENSZ most ez ellen a tendencia ellen lépett fel – a változás biztosan nem lesz látványos, de a jogalkotás és -alkalmazás átalakítását ugyanúgy elindíthatja, mint annak idején az emberi jogokat rögzítő helsinki záróokmány.