Árvizek áradata - De miért?
2010 a világ sok részén jóval esősebb volt a megszokottnál. Erős volt a monszuntevékenység is; júliusban pár nap alatt 300 milliméter eső zúdult le Észak-Pakisztánban, s ahogy a víz lefelé hömpölygött a hegyvidékről, mintegy húszmillió ember életére volt súlyos kihatással. Áradások pusztítottak még Ausztráliában, Indiában, Thaiföldön, Brazíliában, Bangladesben, Indonéziában, Srí Lankán és az Egyesült Államok déli részén is. Mindezek tetejébe a magasabb szélességeken igen sok hó is hullt. Globálisan a 2010-es év volt a legcsapadékosabb a mérések kezdete óta. Úgy tűnik, a tendencia az idén is folytatódik, hiszen az utóbbi két hónapban hosszú évtizedek óta nem tapasztalt árvizek sújtották a Mississippi vízgyűjtőjét, és meg kellett nyitni egy hatalmas szükségtározót, nehogy a víz elöntse Baton Rouge, illetve New Orleans városát.
Hogy e szélsőséges események a globális klímaváltozás következményei-e, vagy csak kilengés volt, esetleg még rosszabb jöhet, egyelőre nem tudni – írja a New Scientist. Az kétségtelen, hogy emelkednek a hőmérsékletek, és az egyszerű fizikai alapokból kiindulva a meleg levegő több párát tartalmaz. A megfigyelések szerint a légkör alsóbb részeiben jelenleg mintegy öt százalékkal több vízpára van, mint egy évszázaddal ezelőtt, tehát nagyobb a lehetőség arra is, hogy ez csapadék formájában visszakerüljön a felszínre. De megmagyarázhatja-e ez az utóbbi idők árvizeit?
Egyelőre ehhez nincs elég adat, viszont az árvizeket sok tényező befolyásolja, és a klímaváltozás kiválthat és valószínűbbé tehet bizonyos időjárási szélsőségeket; például azt, hogy a gyorsan elolvadó nagy mennyiségű hó árvizeket okoz. Vannak olyan kutatók is, akik szerint a kapcsolat ennél egyértelműbb. Ha a vízpára a szokottnál nagyobb mennyiségben van jelen a légkör alsó részében, nagyobb a csapadék valószínűsége. Például a La Nina állapot (az El Nino ellentettje) során a Csendes-óceán nyugati térségében melegebbek a felszíni vizek, és ezzel magyarázható a sok eső és áradás Ausztráliában és Ázsiában.
Az elég egyértelmű, hogy a csapadék eloszlása térben és időben erősen változóban van a korábbiakhoz képest. Az Egyesült Államokban több mint ezer csapadékmérő állomás adatainak elemzése nyomán kiderült, hogy az utóbbi száz évben a szélsőséges esőzések évenkénti intenzitása számottevően növekedett. Még ennél is gyorsabban növekszik a húszévente egyszer előforduló csapadékos események száma.
A klímamodelleknek megfelelően a heves esőzések gyakorisága a világ más részein is növekvő tendenciát mutat. Ez derül ki a biztosítótársaságok adataiból is: áradások miatt az utóbbi években jóval több esemény miatt jelentkeztek a károsultak, mint pl. földrengések miatt. Az időjárással kapcsolatos katasztrofális események nem magyarázhatók egyértelműen a klímaváltozással; elvben néhány hosszú távú természetes oszcilláció okolható az utóbbi évtizedek több csapadékáért. Globális szinten egyértelműen nem bizonyítható, hogy az emberi tevékenység az elmúlt évtizedekben mekkora mértékű csapadékváltozást okozott.
Angliában viszont kielemezték a 2000-es év őszén kereken 1,3 milliárd fontnyi kárt okozó áradásokat, és modellszámításokat végeztek, mi lett volna globális felmelegedés nélkül. Azt találták, hogy a klímaváltozás csaknem megkétszerezte az ilyen események előfordulási gyakoriságát. Úgy tűnik, hogy a klímaváltozás nem egyszerűen több csapadékot eredményez, hanem inkább több szélsőséges esőt, havazást, és ez valószínűbbé teszi az árvizek előfordulását.
Kérdés, hogy mi várható a jövőben. Minden egy Celsius-fokos hőmérséklet-emelkedés azzal jár, hogy a légkör alsó részében hét százalékkal nő a páratartalom, és több modellszámítás 2060-ra négyfokos hőmérsékletemelkedést valószínűsít. E szerint sokkal több vízpára lesz a légkörben. Hevesebb esőzések és havazások várhatók, eközben viszont hosszabbodhatnak a száraz periódusok, sőt a szubtrópusi vidékeken még a jelenleginél is kevesebb csapadék várható. Az a furcsa helyzet állhat elő, hogy az átlagos csapadékmennyiség csökkenhet, miközben a szélsőséges csapadékhullások száma növekszik. Mindez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy az áradások is intenzívebben lesznek, ám erre mégis nagy az esély.
A kutatók szerint nemcsak az gond, hogy a jövőbe nem látunk, hanem az, hogy még a múltba is alig. Már az is jónak mondható, ha egy-egy folyóról ötven évre visszamenő vízmagassági adatsorok vannak. Akadnak helyek, ahol még ez sincs. 1990-ben például az ausztráliai Új-Dél-Walesben fekvő Nyngan városkában az egyébként kicsi Bogan folyó akkorára duzzadt, hogy a vízszintet meg sem lehetett mérni. Két és fél magyarországnyi terület került víz alá, és a szakemberek utólag próbálták közvetett módon megállapítani a vízszintet.
