A kutatást a Világbank rendelte meg. Több mint 60 fejlett állam kormányzati intézményei, az ENSZ szakosított szervei (a WHO-tól az UNEP-ig), civil szervezetek, kutatóintézetek és nagyvállalatok dolgoztak rajta. Több mint 400 tudós és vezető szakember működött közre a munkában. 2008-ban elkészült, azóta egy asztalfiók mélyén hever. A címe IAASTD (Nemzetközi felmérés a mezőgazdasági tudás, tudomány és technológiák hatásáról a világ fejlődéséért), de így sem könnyebb rálelni – a dollármilliókért, nemzetközi együttműködésben elkészített dokumentum a közvélemény számára gyakorlatilag nem létezik.

Hogy miért, azt a legkönnyebben egy másik betűszóval, a GMO-val (genetikailag módosított szervezet) magyarázható: a Világbanknak, illetve az USA-nak nem tetszettek a tanulmánynak a génkezelt élelmiszerekkel, illetve a magáncégek szabadalmaira épülő iparszerű mezőgazdasággal kapcsolatos – teljes tudományos konszenzust és 58 résztvevő állam egyetértését élvező – megállapításai.

A kutatási jelentést tegnap Budapesten ismertető Greenpeace szakértője, Marco Contiero szerint a „multinacionális” vizsgálatban az volt az egyik alapkérdés, hogy az egyes mezőgazdasági technológiák milyen hatást gyakorolnak a környezetre, a társadalomra és az élelmiszer-ellátásra. Ebből a hármas szemszögből nézve a GMO-k mérlege elkeserítő.

Nem vált valóra az az ígéret, hogy a génkezelt haszonnövények termesztésével csökkenthető a vegyszerhasználat: az egyik legnagyobb GMO-termesztőnek számító Argentínában például a génkezelt vetőmagok 1996-os bevezetése óta a hússzorosára nőtt a felhasznált glifozát (egy totális gyomirtószer, amelynek a génkezelt növények ellenállnak) forgalma, miközben a teljes növényvédőszer-piac is töretlenül bővült. Ráadásként a szabadföldre kikerült mesterséges gének megállíthatatlanul terjednek, és ma már sokkal több környezeti és gazdasági kárt okoznak, mint amennyi haszon a GMO-któl remélhető.

Ahol a módosított génkészletű haszonnövények megjelentek, ott mindenütt nőtt a mezőgazdaságból élők szegénysége és kiszolgáltatottsága (ezeket a növényeket csak monokultúrás, maximálisan gépesített „növénygyárakban” lehet gazdaságosan termelni, ami drasztikusan csökkenti a munkaerő-szükségletet). Közben pedig egyre több olyan, a GMO-k termesztésében érintett ország és régió van, ahol egyszerre van jelen a „fejlett” mezőgazdasági technológia és az éhezés (a génkezelt termények a drágaságuk, illetve a szennyezettségük miatt nem kerülhetnek a helyi piacokra, többnyire távoli országokban vagy kontinenseken hasznosulnak takarmányként).

Mint a Greenpeace munkatársa kifejtette, ez nem valamiféle „sötétzöld” álláspont, hanem a világ vezető kutatóinak és szakértőinek közös véleménye, amelyet még az ellenzők (az USA, Kanada és Ausztrália kormányának, illetve a Világbanknak a képviselői) sem cáfoltak – csupán olyannyira kellemetlennek, és a hivatalos –a GMO-kban az emberiség megmentőit láttató – álláspontjukkal ellentétesnek érezték, hogy nem írták alá a dokumentumot, és azóta is igyekeznek azt nem létezőnek tekinteni.

Juan Felipe Carrasco, a spanyol Greenpeace agrárszakértője szerint országában már tisztán látszik, hogy milyen katasztrofális hatása van, ha egy agrárállam beengedi a területére a GMO-kat (Spanyolország az egyetlen az EU-ban, ahol nagy mennyiségben termesztenek génkezelt növényeket). A szervezet összeállított egy tanulmányt a génkezelt növények spanyolországi „mellékhatásairól”.

Ezek közül a legszembetűnőbb, hogy rohamosan mennek tönkre a biogazdaságok, mivel – az elszabadult transzgének következtében – az országban lehetetlen biotisztaságú takarmányhoz, illetve élelmiszer-ipari alapanyaghoz jutni. Az importkényszer pedig –amellett, hogy a magas árak miatt versenyképtelenné teszi a terméket – épp azt teszi tönkre, aminek érdekében az ökológiai gazdálkodás kialakult: az élelmiszer-önrendelkezést és a helyi termelésre alapuló ellátásbiztonságot.

Juan Felipe Carrasco szerint Magyarország jól döntött, amikor moratóriumot hirdetett a génkezelt növények beengedésére. – Spanyolország példája azt bizonyítja, hogy Európában, ahol a fogyasztók döntő többsége elutasítja ezt a technológiát, a GMO-kra csak ráfizetni lehet – hangsúlyozta.

Európa másképp csinálja

– Alapvető különbség van a génkezelt növényekre vonatkozó amerikai és európai szabályozás között – nyilatkozta lapunknak Catherine Geslain-Lanéelle, az Európai Élelmiszer-biztonsági Hivatal (EFSA) ügyvezető igazgatója. A pármai központú szervezet vezetője – akivel az EFSA múlt heti budapesti tanácskozásán beszélgettünk – úgy foglalta össze az eltérés lényegét: az USA-ban ez egy gyengén szabályozott területnek számít, nem fektetnek komoly hangsúlyt a kockázatelemzésre és az ártalomcsökkentésre. Az EU viszont komoly környezeti és egészségügyi kockázatforrásként tekint a GMO-kra, és mindenfajta „környezeti kibocsátást” (azaz kísérleti és nagyüzemi termesztést) csak hatásvizsgálatok sorozata után, a várható következmények ismeretében hajlandó elbírálni.

Az EFSA szűrőjén meglehetősen kevés génkezelt haszonnövény jutott eddig keresztül, részben ez is az oka, hogy a technológia Európában nem terjedt el. A másik ok a fogyasztók és a döntéshozók ellenállása, amely azonban korántsem azonos szintű. Bár a GMO-kat sehol sem szeretik, bizonyos tagállamokban – például Ausztriában vagy Magyarországon – ez igen erős kormányzati reakciókban is megnyilvánul, másutt a probléma nincs a „frontvonalban” (amúgy az EFSA munkájának is csak a töredékét teszi ki a GMO-kkal kapcsolatos tevékenység). Catherine Geslain-Lanéelle szerint hamis az a sajtó által sugallt kép, hogy az EU (a bizottság, vagy akár az élelmiszer-biztonsági hivatal) középen áll a két „szélsőség”, a génkezelt termékeit Európára ráerőltetni próbáló USA, és a technológiát mereven elutasító egyes tagállamok között.

– Nem vagyunk hatóság, csupán a független szakmai és tudományos hátteret biztosítjuk a döntéshozók számára – hangsúlyozta az ügyvezető, aki szerint a hivatal állásfoglalásai „extrémen átlátható” módon, nyilvános elvek és protokoll alapján, a szakértők teljes érdekeltségi hálójának ismeretében születnek meg, amire másutt a világon nincs példa. Így is előfordul, hogy az egyes tagállamok felülbírálják az uniós álláspontot (ahogyan Magyarország is a Mon 810-es kukorica esetében a moratórium meghirdetésével), de ez az ügyvezető szerint lehetséges, ha sikerül olyan regionális egészségügyi vagy környezeti kockázatokat azonosítani, amelyeket az uniós vizsgálatban korábban nem tártak fel.

Catherine Geslain-Lanéelle szerint az ilyen ügyeket az EFSA nem a hivatal és a nemzeti hatóságok közötti konfliktusként, hanem a normál uniós ügymenet részeként, nagyfokú tudományos nyitottsággal kezeli.

Nem a GMO-k lesznek az emberiség megmentői