Telefonba költözik a bankkártya
Jogilag pedig az szükséges, hogy a mobilszolgáltató, a kereskedő (szolgáltatásnyújtó) és a telefontulajdonos bankja megegyezzen a tranzak ciók lebonyolításában. A valódi fizetés a mobiltelefon-számla kiegyenlítésekor történik meg, amelyhez az áru (szolgáltatás) ellenértékét a mobilszolgáltató hozzáadja.
Japánban a mobiltelefon kameráját és számítógépes teljesítményét is kihasználják. A telefon ugyanis a kamera segítségével felismeri, majd feldolgozza az árukon elhelyezett QR kódot (kétdimenziós vonalkódot), így a telefonban jön létre a vásárlás blokkja, amelynek értékét a távozáskor számolja el a rendszer. Hasonló módon működik (sajnos, tömegesen csak Japánban) az autóbusz- és vonatjegy-értékesítés is.
Évek óta léteznek mobilfizetési lehetőségek Magyarországon is. Legismertebb a budapesti parkolási díj és az autópályadíj mobiltelefonos, SMS-alapú fizetési lehetősége. Mostanában kezdenek terjedni Magyarországon is az NFC-alapú megoldások, ilyen az OTP PayPass – amely egyelőre nem mobiltelefonos. De mivel a 2.3-as és újabb Android operációsrendszer-változatok már kezelik az NFC-t, várható, hogy hamarosan az okostelefonokkal ilyen módon is fizetni lehet majd.
Az EPA (Európai Fizetéstanács, az európai bankok egy átfogó, technológiai tanácsadó szervezete) nemrég kiadott egy irányelvtervezetet az NFC-alapú mobilfi zetési technológiák megvalósításáról. Három lehetőséget vázol fel: vagy a mobiltelefonban lehet az NFC-képesség, vagy a SIM kártyában, vagy egy speciális microSD kártyában. A kártyás lehetőségek azért szimpatikusabbak a bankoknak, mert a kártyákhoz értenek, és mert a kártyák nem változnak háromhavonta, továbbá sokkal megbízhatóbbak, mint a divatnak, formatervezésnek és értékelemzésnek (költségcsökkentésnek) súlyosan kitett mobiltelefonok. Végül, de messze nem utolsósorban azért, mert a tervezet szerint az NFC eszközt a bank adná a használónak (az EPA a bankok szervezete), és a kártya sokkal olcsóbb mint egy okostelefon...
Vagyis a mobiltelefon a sok felesleges képesség mellé nemsokára egy fontosat is szerez. Bejárat lesz a pénztárcánkhoz, amihez egy kicsit komolyabban kell vennünk, mint eddig. És nemcsak nekünk, használóknak, hanem a gyártóknak és mobilszolgáltatónak is. Nekünk azt kell tudomásul venni, hogy a divatcikk-telefon, vagy a hüvelykujj-körömnyi SIM kártya vagy az annál is kisebb microSD kártya őrzi a pénzünket. Tároljuk tehát védett helyen, figyeljünk rá, ne veszítsük el, s ha mégis, akkor azonnal le kell tiltani, ugyanúgy (és ugyanannyiért...) mint a bankkártyát.
A mobilszolgáltató bekerül a pénzforgalmi láncba, amihez meg kell felelnie néhány olyan adatkezelési, azonosításbiztonsági feltételnek, mint a pénzintézeteknek. Végül a mobilgyártónak olyan típusokat is kell(ene) kínálnia, amelyek megfelelnek a „pénztárca” imázsnak. Biztonságos, robusztus, megbízható, hosszú élettartamú –ezek körülbelül a mostani mobiltelefonok jellemzőinek ellentétei.
Sajnos, már megjelentek a weben az NFC-hackelő berendezések is. Ezekkel ki lehet olvasni az áldozat zsebében lapuló eszközből az azonosítókat és az egyenleget – 10 centiméter távolságról. Úgyhogy, csak vigyázzunk a mozgólépcsőn, a metrón vagy bárhol máshol, ha a közelünkbe törleszkedik valaki. De erre már a zsebtolvajok miatt is régebb óta figyelünk, igaz?
Hogyan fizessenek mobillal az idősek?
A kérdés azért merülhet fel, mert a 60+ éves népesség számára a mobiltelefon még mindig idegen eszköz. Ha az illető a digitális szakadék jobbik szélén van, akkor is kicsik a gombok, kicsik a betűk. (Igen, lehet állítani, de nem eléggé, ha mégis, akkor meg a képernyő kicsi.) Hosszú regényeket lehetne írni a nem szám gombok használatának – mondjuk ki – logikátlan hülyeségeiről, ami szintén nem segíti az idősebbek mobilszeretetét. Az a kevés, kifejezetten időseknek tervezett típus pedig szégyenletesen drága. Mekkora sikere lehetne egy szép korúakra optimalizált, érintőképernyős kezelőfelületnek! Csak szo ver kérdése. A programozónak ott van a saját nagyanyja, nagyapja a teszteléshez...
