Mi lenne, hamost valami újjal próbálkozhatnánk? Képzeljük el, hogy a ma ismert civilizáció eltűnik, miközben megmarad a korlátlan munkaerő, a változásra nyitott emberek, ráadásul tudjuk, hogy mi működik, mi nem, sőt azt is, hogy kerülhetjük el a régi korok hibáit. Ha lehetőségünk lenne a 2.0-s Civilizáció megteremtésére, mit kéne újragondolni,min kellene változtatni? A New Scientist egyik legutóbbi számában e kérdéseket boncolgatja.

Vegyük elsőként a városokat, melyek általában az adott kor számára fontos helyeken épültek. Ma milyen szempontokat kéne figyelembe venni a tervezéshez? Úgy tűnik, elsőként a „minél nagyobb, annál jobb” elvet. A nagyvárosok lakóinak pl. kisebb az ökológiai lábnyoma, mint a kisebb településeken élőké. Amerikai kutatók, különböző méretű városokat összevetve, azt tapasztalták, hogy egy város méretének megkétszerezése 15 százalékkal csökkenti az egy főre eső energiafogyasztást, az úthálózat hosszát és az erőforrás-hasznosítás egyéb mutatóit. Ugyanilyen méretnöveléstől 15 százalékkal nő a jövedelem, a jólét, a kollegák száma. A méretnövelés hátrányokkal is jár. Nő a termelékenység fokozódásával járó nyüzsgés, felpörög az életritmus. Sajnos a bűnözés, a betegségek előfordulása, sőt az átlagos séta tempója is 15 százalékkal nő.

A városméret növelését korlátozza, hogy az ott élőknek elegendő élelmiszerhez, nyersanyaghoz és friss vízhez kell jutniuk. A kőolaj pótolható megújuló erőforrásokkal, a friss víz azonban semmivel nem helyettesíthető. Hiába jár az aggregáció előnyökkel, az új civilizációban is eltérő méretű városokra lesz szükség a helyi adottságokhoz való alkalmazkodáshoz.

Sok várost nagy elővárosok vesznek körül. Mivel az itt élők messze laknak a központtól, sokat kell utazniuk. Sok metropolis központjában a forgalomkorlátozások miatt csak tömegközlekedési eszközökkel, biciklin vagy gyalog lehet közlekedni. Helyes tervezéssel ez kisebb városokban is megoldható.

Mark Delucchi amerikai kutató például olyan lakókörzeteket képzel el, melyek körkörösen veszik körül a központi üzleti negyedeket, ahová a lakók gyalog, biciklin vagy a könnyű és lassú golfkocsikhoz hasonló autókon juthatnak el. A hagyományos járművek csak a körzeteken kívül közlekedhetnek. Ahhoz persze, hogy egy ilyen város a gyakorlatban is működőképes legyen, lakóinak a központi negyedtől kb. 3 km-en belül kell lakniuk. Delucchi szerint egy ilyen körzetben kb. 50-100 ezer ember élhetne. A körzetek közötti tömegközlekedési hálózat biztosítaná a munkába járást, illetve más, nagyobb városok elérését.

Átgondolásra szorul az energiapolitika is. Abban szinte mindenki egyetért, hogy az energiaszükségletet megújuló erőforrásokból kellene fedezni. A nagy erőművek helyett pedig kisebb, szétszórt rendszereket használni. Egy decentralizált hálózat kevésbé lenne sérülékeny, pl. természeti katasztrófa esetén. Egy amerikai energetikai szakértő szerint a csak megújulóenergia-forrásokra épülő elektromos hálózat kezdetben valamivel többe kerülne, mint a hagyományos energiaforrásokra épülő, ám a fosszilis energiaforrások megtakarításával a költségek hamar megtérülnének.Joseph Tainter, fenntartható fejlődéssel foglalkozó kutató szerint az új civilizációban nem is lenne baj, ha az energia drága lenne. Az alacsony energiaárak miatt az előállított termékek is túl olcsóak lennének, ez pedig túlzott fogyasztásra sarkallná az embereket. Ennek kivédéséhez az energia árát mesterségesen magasan kéne tartani.

Egy új civilizáció esetén, nem hagyhatnánk ki a politikai vezetés kérdését sem. Kevesen vitatják, hogy a demokrácia valamely formája lenne a legjobb. Arról viszont eltérőek a vélemények, hogy hány független állam legyen? Az emberiség kis közösségekben fejlődött ki, és a mai napig kis, kb. 150 fős csoportokban reagálunk legjobban a változásokra, állítja egy angol antropológus. Egy svájci kantonméretű kormányzati egység (pl. 49 képviselővel) még biztosítaná azt a fajta elkötelezettséget és helyi ellenőrzést, amit az ennél nagyobbakban már elveszítünk. A mobilitás, a kommunikáció és a technológia fejlődése,mi több, az emberiség létszáma miatt, ma számos probléma világméretű. A globális gondok megoldására pedig globális irányításra lehet szükség. Vagy a célok szélesebb körű megfogalmazására, amiket aztán a helyi vezetés próbál meg elérni.

Végül egy szomorú tény: egyetlen civilizáció sem tart örökké. Minden társadalom szembesül problémákkal, amikre a maga legjobbnak vélt megoldásait adja, és eközben egyre bonyolultabbá és sérülékenyebbé válik. Tainter szerint miután sosem ismerhetjük tetteink összes következményét, minden civilizáció maga veti el végső bukásának magjait.