A Neander-völgyi temetkezett

Különös sírhalmot tártak fel a délkelet-spanyolországi Murciában lévő Sima de las Palomas lelőhelyen spanyol régészek.

A sírban legalább három, egyforma gondossággal eltemetett ember maradványai feküdtek. A kutatók számára az igazi meglepetés az volt, hogy az eltemetettek mintegy 50 000 éve éltek, és Neander-völgyiek voltak. Márpedig eddig úgy vélték, hogy fajunk, a modern ember temette el először elhunyt társait. Ez ugyanis az egyik legalapvetőbb jele az összetett gondolkodás meglétének, s a túlvilágról alkotott képzet megjelenését jelzi. Ezek szerint már a Neander-völgyiek is foglalkoztak a halállal és a halál utáni létezéssel, a rituális temetés bizonyítja, hogy jóval a modern ember előtt képesek voltak elvontan gondolkodni.

A Sima de las Palomasban talált sírhalomba a három jól azonosítható pózban elhelyezett tetem mellett még hat vagy hét másik Neander-völgyi embert is eltemettek, de az ő csontmaradványaik mára összekeveredtek. A halottak között legalább egy gyermek és két fiatal volt. A lelőhelyen eszközöket és ételeket is találtak.

A három rituálisan eltemetett halott karját úgy hajlították be eltemetésükkor, hogy kezük a fejükmellé kerüljön. Ennek nyilvánvalóan az eltemető csoport számára jól ismert jelentése volt és egyértelműen bizonyítja a tudatos eltemetés tényét. „Ennél többet egyelőre nem tudtunk megállapítani a csontokból” – mondta el a Discovery NewsnakMichaelWalker, aMurcia Egyetem professzora, a kutatás vezetője, aki hozzátette, az ételek, az eszközök és a tűznyomok arra utalnak, hogy az eltemetők többször is meglátogatták a temetkezési helyet és ott valamilyen szertartás keretében ettek is.

„Mivel értékelhető DNS-mintát nem találtunk, nem tudjuk megmondani, hogy a rituális pózban elhelyezett gyermek, fiatal nő és felnőtt, feltehetően férfi, rokoni kapcsolatban állt-e egymással, de feltételezzük, hogy igen. A gyermek szinte biztosan rokoni kapcsolatban állt legalább az egyik felnőttel” – tette hozzá Michael Walker.

A Neander-völgyi halottak tetemén szikla feküdt. A kutatók szerint szándékosan görgettek sziklát a tetemekre, de nem lehet teljesen kizárni, hogy baleset történt. „Úgy vélem, megfelelő mennyiségű bizonyítékot találtunk arra, hogy kijelenthessük, valószínűtlen, hogy a Sima de las Palomasban lévő sírhalomban rituális pózban nyugvó legalább három halott egyszeri, véletlen baleset áldozata lenne. Nem valószínű az sem, hogy ez utóbbi esetben a környéken nagy számban élő hiénák és leopárdok ne találtak volna a tetemekre és ne falták volna őket fel – mondta el Walker professzor.

Erik Trinkaus, aWashington Egyetem professzora, a kérdés legismertebb szakértője is úgy véli, hogy a spanyolországi lelőhelyen szándékosan eltemetett Neander-völgyiek nyugszanak, de hozzátette azt is, habár ezek a legidősebb ilyen leletek, nem az egyetlenek, mert Nyugat- és Kelet-Európában is találtak már Neander-völgyi temetkezésre utaló jeleket.

Neander-völgyi temetkezés, rekonstrukciós rajz (Corbis)
Neander-völgyi temetkezés, rekonstrukciós rajz (Corbis)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.