A felderítés a műholdak elterjedésével gyorsult föl a kilencvenes években. Ekkortájt fedezték föl például a Vosztok-, az Ellsworth-, a Whillans-tavat – összesen pedig több mint 380 kisebb-nagyobb tó leledzik a jég alatt, amelyeket föld alatti „folyók” hálózata is összeköt. A méreteik különbözők, de közülük kiemelkedik a Vosztok, a maga 15,5 ezer négyzetkilométeres kiterjedésével [összehasonlításul: a földfelszín legmélyebb és kiterjedésére is óriási tava, a Bajkál 31,7 ezer km2, (!) a mi Balatonunk viszont valamivel kevesebb mint 600 km2 (!).] 2006-ban amerikai kutatók az ICESat műhold adatai alapján négy nagy jég alatti vizet fedeztek föl: a 13,3 ezer négyzetkilométernyi Recovery tórendszert, amelyeket csatornákban áramló víz köt össze.

Hogyan lehet, hogy a felszín alatt folyékony víz található? Egyrészt úgy, hogy a vastag jég alatti nagy nyomás következtében a víz fagyáspontja lesüllyed, például körülbelül 3,5 kilométer mélyben mínusz 2,6 Celsius-fokra. Másrészt pedig a lenti hőmérséklet egyensúlyba kerül a felülről jövő hideg és a Föld belsejéből áradó meleg között.

Az igazi meglepetést mégis az tartogatja, hogy lent a mélységes mélyben, a felszíni nyomás több százszorosán, fény és levegő nélkül is találhatók élőlények. Persze nem a Verne által megálmodott óriási szörnyek, hanem – eddig teljesen ismeretlen – mikroorganizmusok. Egy amerikai biológus, Brent Christner becslése szerint az antarktiszi mélységekben több egysejtű létezik, mint a felszíni világ összes tengerében és folyóvizében együttesen. Kétségtelen, hogy a fúrásokkal felhozott minták tanúsítják az élet – a még oly primitív élet – létezését. De miből élnek? Például a kőzetekből szulfátot és vasat vonnak ki, vagy mészkőből szenet. Az oroszok a Vosztok-tóból egyebek között gombákat, spórákat, baktériumokat hoztak föl.

Jól ismert, hogy Földünk klímája egyáltalán nem állandó. A felhozott minták tanúsága szerint ott, ahol most több kilométer vastagságú jég borítja a felszínt, egykor (feltehetőleg 15 és 25 millió év közötti időtartamban) erdők zöldelltek. A legutolsó jégkorszak óta eltelt mintegy tizenegyezer évben is sokszor és elég nagy hőmérséklet-ingadozásokkal változott. Ezért egyáltalán nem bizonyos, hogy a mostani lehetséges, bár csak feltételezett klímaváltozások emberi eredetűek lehetnének. Az mindenesetre nagy kérdés, mi lenne egy jelentős mértékű globális felmelegedés esetén, amikor például a Déli-sark jege megolvad, és felszínre kerülnének a lent megbúvó vizek (amelyek egyébként a földi édesvízkészleteknek feltehetőleg több mint háromnegyedét teszik ki). Egyes kutatók forgatókönyve katasztrofális jövőt vetít előre: ha megolvadna a jégkéreg, akkor a Földet néhány ezer év múlva öt méter magas tenger borítaná be teljes egészében.

Az Antarktisz kutatói már több évtizede sejtették, hogy mélyen a jég alatt hatalmas vízrendszer található. A hetvenes években az amerikaiak repülőgépről radarral próbáltak a felszín alá hatolni. Kiderült, hogy alant a mélyben teljesen sík felületek találhatók, ami vízfelszínre utalt. A felderítés a műholdak elterjedésével gyorsult föl a kilencvenes években. Ekkortájt fedezték föl például a Vosztok-, az Ellsworth-, a Whillans-tavat – összesen pedig több mint 380 kisebb-nagyobb tó leledzik a jég alatt, amelyeket föld alatti „folyók” hálózata is összeköt. A méreteik különbözők, de közülük kiemelkedik a Vosztok, a maga 15,5 ezer négyzetkilométeres kiterjedésével [összehasonlításul: a földfelszín legmélyebb és kiterjedésére is óriási tava, a Bajkál 31,7 ezer km2, (!) a mi Balatonunk viszont valamivel kevesebb mint 600 km2 (!).] 2006-ban amerikai kutatók az ICESat műhold adatai alapján négy nagy jég alatti vizet fedeztek föl: a 13,3 ezer négyzetkilométernyi Recovery tórendszert, amelyeket csatornákban áramló víz köt össze.