Nagy képernyős okosság a hálóról
Azt hihetnénk, hogy a különféle lapos tévék is hasonló karriert csináltak, de a valóság kicsit más: ezek lassabban terjednek a vártnál, és – bár a piacon már többségbe kerültek – a háztartásokban a régi, katódsugaras készülékek még őrzik a vezető szerepet. Eddig sem a plazma, sem az LCD, sem a többféle LED-háttérvilágítás, sem pedig a HD felbontás vagy a 3D megjelenítés nem bizonyult elegendő vonzerőnek ahhoz, hogy mindenki egyszerre tévét akarjon cserélni.
A keresletet valójában nem is a műszaki megoldások, hanem inkább a televíziókba épített szolgáltatások mozgatják. Nem is kell feltétlenül nagy dolgokra gondolni: egy apró USB-port – ami lehetővé teszi, hogy egy pendrive-ról fényképeket vagy videókat böngésszünk a képernyőn, a távkapcsolóval válogatva a tartalmak közül – ugyanolyan hatékony döntésbefolyásoló tényező lehet, mint az ébresztésre is programozható óra (!), vagy a különböző tömörítésű hangfájlok lejátszása.
Ezektől azonban még nem lesz „okos” a tévé: az intelligenciát itt is (mint a mobiltelefonoknál) valójában az internethasználat lehetősége, és az arra épülő szolgáltatáshalmaz jelenti. Ezzel persze a tévék a saját sírjukat ássák (a készülékekét is, de méginkább a hagyományos, egy irányba sugárzó tévécsatornákét), hiszen visszaigazolják, hogy ma már a médiafogyasztás fő színtere – legalább is 35 év alatt – nem a televízió, hanem az internet. Zenét a YouTube-ról, filmet valamelyik torrentoldalról szerez be az átlagos felhasználó, híradó helyett pedig elolvassa azokat a hírkivonatokat, amelyeket az ismerősei a Facebookon vagy a Twitteren megosztottak vele. Mindezt – megszokásból vagy kényszerűségből – a többség számítógépen, esetleg mobiltelefonon intézi – vagy inkább intézte, mostanáig. Mert a vezeték nélküli internet- és adatkapcsolattal kiokosított tévéken egyrészt közvetlenül (a távirányító gombjait használva) is lehet az interneten szörfölni, másrészt pedig bármilyen, a mobilszámítógépen vagy az okosmobilon élvezett tartalom átlőhető a sztereo hangszórós nagy képernyőre.
Ahhoz, hogy a tévé megint eséllyel induljon az első számú otthoni médium címéért, a fenti hardverelemeken túl az is kell, hogy legyen egy egységes, egyszerű kezelőfelület, ahol keresni és „manipulálni” is lehet a tévére vitt tartalmak között (nem elég, hogy a tévé „látja” a szóban forgó fájlokat: a felhasználónak is látnia kell). És persze hasznos, ha van valamilyen szövegbeviteli lehetőség is (például azért, hogy az éppen futó műsorokhoz valós időben megosztott kommenteket fűzhessünk). Ez utóbbi szerepet többnyire a képernyőre húzható, távkapcsolóval „ütögethető” virtuális billentyűzet látja el, de léteznek már direkt a gépelésre optimalizált távirányítók is. Ettől a tévé még nem lesz számítógép, de egy jókora lépéssel megint csökken a távolság a gyors ütemben konvergálódó készülékek között.
