Így látják az „ökotörpikék”

Az emődi napelemes szerkezet optimális esetben évi 200-250 ezer forint értékű energiát termel. A jelenleg mérhető tiszta haszon egyelőre szerényebb. A kisdiákoktól további értékes információkat kaptunk. A nyolcadik osztályos Lőrincz Marina véleménye szerint a berendezés hasznos, azonban az adatokat közlő információs panel számukra nem mond sokat, mert a témában még nem elég jártasak. A hetedikes Hajdú Balázs máris elkötelezett környezetvédő, aki úgy találja, hogy a fosszilisenergia-források helyett sokkal jobb lenne a RES (Renewable Energy Sources = megújulóenergia-forrás) terjesztése és felhasználása. Az iskola udvarán található szerkezet jól szolgálja a figyelemfelkeltést, hiszen már többen érdeklődtek és kérték a naperőmű és a napkollektor dokumentációját, hogy otthon saját maguk is megépíthessék – mesélték az „ökotörpikék”.

 

IFJÚSÁG A KÖRNYEZETÉRT Az emberi környezet közös védelmével, a fenntartható fejlődés együttes tanulmányozásával is épülhetnek hidak különböző nemzetek fiataljai között. Ezt segíti elő a Német Környezetvédelmi Alapítvány (DBU) támogatásával folyó hároméves projekt. A mellékelt írásokat a miskolci Herman Ottó Gimnázium diákjai készítették, akik partneriskolájuk, a neutraublingi gimnázium csoportjával a BÜKK-MAK LEADER fejlesztési program eredményeit vizsgálták Bükkaranyoson és Emődön.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.