Ingyenáram az autóba

A japán Maesbashi város vezetése abból a felismerésből indult ki, hogy a településen az egy főre jutó gépkocsi-ellátottság magasabb az átlagosnál, ami környezetszennyező tényező, másfelől a területen a napsütéses napok száma az átlagosnál több.

Ebből az egyik következtetés az elektromos autók elterjesztése lett, de az áramforrást végül nem napelemekkel oldották meg. A Mainicsi Sinbun szerint megpályázták az országos Zöld New Deal környezetvédelmi és újenergia-támogatást, a pénzből pedig a városon keresztül folyó kis patakba törpe áramfejlesztő berendezést telepítettek.

A patak a maga 1,3 méter szélességével és mindössze 20 centiméteres vízmélységével aligha tűnne olyan vízhozamúnak, amely áramtermelő turbina megmozgatásához elegendő lenne, azonban egy speciális kialakítású áramfejlesztő ezt is olyan hatékonyan tudja hasznosítani, hogy 300 kW teljesítményt biztosít. A berendezésben egy átfolyó rendszerű turbina működteti a generátort, amelyhez nem szükséges vízlépcső, terelőgátak építése, egyszerűen telepíthető a folyóvízbe.

Az áramfejlesztőhöz töltőoszlop csatlakozik, ahol egyszerre öt elektromos autó tölthető fel. A napelemmel szemben még előnye, hogy a patak éjjel is termeli az áramot, ráadásul innen bárki ingyen feltöltheti elektromos autóját. Hasonló átfolyó villanygenerátort hazánkban is kifejlesztettek már, ha párat a Dunába helyeznének, az egész főváros áramellátását biztosítaná.

Fiatalok figyelik a patakba helyezett áramfejlesztőt
Fiatalok figyelik a patakba helyezett áramfejlesztőt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.