Az Air France 2009. május 31-én Rio de Janeiróból Párizsba induló járata felszállás után három órával heves trópusi viharokba keveredett, és a radarok látómezejét elhagyva 228 emberrel a fedélzetén eltűnt. Az A330-as Airbusról a legutolsó, automata által küldött információ alapján csak annyit lehetett megtudni, hogy a fedélzeti számítógép ellentmondásos repülési sebességi adatokat kapott. A brazil Fernando de Noronha-szigetektől 1000 km-re északkeletre megtalálták a repülőgép roncsainak egy részét és ötven holttestet. A balesettel kapcsolatos információkat tartalmazó két fekete doboz továbbra sincs meg.

Március közepén egy tenger alatti kutatásra specializálódott csoport indított három automata tengeralattjárót arra a területre, ahol a roncsokat megtalálták, hogy átvizsgálják a tenger aljzatát. Leginkább a fekete dobozokat szeretnék meglelni, hogy kiderüljön végre, mi történt azon a viharos éjszakán. Bár az eddigi kutatás nem vezetett eredményre, a legmodernebb eszközökkel felszerelt tengeralattjárókban bízva a kutatócsoport most abban reménykedik, hogy nagyobb esélyük lesz a roncsok és a cipősdoboz méretű fekete dobozok megtalálására. A programról nemrégiben a New Scientist számolt be.

A kihívás meglehetősen nagy. A Közép-Atlanti-hátság mintegy 10 000 km2-nyi átvizsgálandó „hegyvidékén” eddig három expedíció végződött sikertelenül. A sokszor szinte függőleges falú vulkanikus kúpok legmagasabb csúcsai a tengerszint alatt 600 m-es mélységig emelkednek, a völgyek pedig akár 4000 m mélységben is húzódhatnak.

A tengerfenékre süllyedt tárgyak megtalálásának egyik módja az, ha egy hajóval vontatnak az aljzatról akusztikus képet adó szonárt. E módszerrel az a gond, hogy a szonár magasan kell haladjon, hogy a vontatókötél ne akadjon el a mélyben húzódó hegycsúcsokban és sziklaormokban. Emiatt azonban a kép meglehetősen gyenge felbontású. 2010-ben e probléma leküzdéséhez az amerikai Woods Hole Oceanographic Institute (WHOI) munkatársai egy saját, nagy felbontású szonárszkennerrel rendelkező automata víz alatti járművet (AUV), a Remus 6000-ret használták. Az AUV előre beprogramozott útvonalon végighaladva kereste a fekete dobozokat, ám a tenger alatti hegycsúcsok közötti manőverezés közben a tengerfenék vizsgálatát le kellett állítani.

A tengeralattjárókon fejlesztéseket végeztek, szonárrendszerük az eredeti hanghullámok hullámhosszának a kétszeresével dolgozik, ami azt jelenti, hogy az eddigi 90 m helyett most 130 m távolságból képesek ugyanolyan felbontású akusztikus felvételeket készíteni a tengerfenékről. A rendkívül változatos felszín és vízmélység ellenére küldetési idejük nagy ré szében az aljzatot fogják pásztázni, állítja a WHOI vezető mérnöke. Ráadásul ez alkalommal három torpedó alakú Remus 6000-ret küldenek le a mélybe.

Újraírták az AUV automata vezérlő szoftverét is. Az eddigi 15 fokos merülési szög 25 fokosra változott, így most a korábban kihagyott meredekebb lejtők egy részét is átvizsgálhatják. A szabályzó szoftver fejlesztése csökkenti a tengerfenékkel való ütközés kockázatát, a tárgyfelismerő szoftver pedig lehetővé teszi, hogy a tengeralattjárók a szokatlan alakú tárgyakat „érdekes” tárgyként azonosítsák,