A jégtakarók felszíni hasadékaiba bejutó olvadékvíz ugyanis egyre jobban tágítja a repedéseket, azokon át lejut a jég aljára, és mint síkosító közeg felgyorsítja a jég mozgását. Az azonban csak most derült ki, hogy egyes vidékeken, így az Antarktiszon is, a víz nem csupán pusztítja, hanem nagymértékben hizlalja is a jeget. Ezt egy nemzetközi kutatócsoport fedezte fel a fehér kontinens egyik legeldugottabb részén, közel a „Déli elérhetetlenség pólusához” (azt a régiót nevezik így, mely a legtávolabb van az Antarktiszt övező tengerektől és sokkal nehezebb odajutni, mint magára a Délisarkra). Eredményeiket a Science online-on tették közzé március elején.

Az Alpok méreteivel vetekedő Gamburcev-hegység környékét vizsgálták, melyet még 1958-ban fedezett fel a nevét adó szovjet geofizikus, ám keletkezését és formavilágát csak nemrégiben, a legújabb technikák alkalmazásával sikerült úgy-ahogy kideríteni. Az már évek óta ismeretes, hogy az antarktiszi jégtakaró alatt hatalmasmennyiségű folyékony víz van, helyenként kisebb-nagyobb tavak formájában is. Most megállapították, hogy ilyen visszafagyott édesvíz építi fel a Kelet-Antarktiszon emelkedő Argus Dome nevű fennsík alapzatának közel negyedrészét. Ez a Kelet-Antarktisz legmagasabb része, ott a legvastagabb a jégtakaró, és akkora kiterjedésű, mint a kontinentális Egyesült Államok. Olyan régiókat is találtak, ahol a jégnek kicsit több mint a fele az alulról való fagyás következtében alakult ki, nem pedig fentről, a csapadék miatt hízott. A kutatók feltevése szerint már az antarktiszi jégtakaró kialakulása, tehát nagyjából 32 millió éve tart ez az alulról is építkező folyamat, ám erre már nem tudnak közvetlen bizonyítékot szerezni, hiszen a jégtakaró mozgása miatt az idők folyamán a jég fokozatosan kicserélődik.

A felül levő rétegek szigetelik a jég alapját, mely a Föld belső hője, valamint a súrlódás hatására olvad. Ez az olvadék többféle módon is újrafagyhat. Az anés hét méter távolságra megközelítsék, majd a kamerákkal közeli képet készítsenek róluk.

A továbbfejlesztett tengeralattjárókat a kutatóhajóról irányítva váltva használják napi 24 órában, három harmincnapos keresési program során.

A mostani kutatást egy szintén az Atlanti-óceánon bekövetkezett katasztrófa vizsgálata során szerzett tapasztalatok segíthetik. A WHOI nemrégiben fejezte be a Titanic roncsainak Remus 6000-rel való vizsgálatarktiszi hegységláncok mentén, valamint a völgyfőkben, ahol vékonyabb a jég, az alacsony felszíni hőmérséklet hatására fagy újra a víz. Nagy mélységekben pedig a víz hosszú ideig folyékony állapotú maradhat még a normál fagyáspont alatt is, a ránehezedő hatalmas jégnyomás miatt. Ha viszont olyan helyzet áll elő, hogy a víz alacsonyabb nyomású régiókba kerül a jégtakaró belsejében, a túlhűtött víz szinte azonnal megfagy. A kutatók által készített felvételek azt mutatják, hogy az újrafagyás magát a jégtakarót is deformálja, vagyis az felpúposodik. Amikor először láttak a terepen ilyen méhkasokhoz hasonló struktúrákat, először azt gondolták, hogy valami hiba történt az adatfelvétel során – mondta a kutatás egyik vezetője, Robin Bell, a Columbia Egyetem Lamont-Doherty Földtani Obszervatóriumának geofizikusa. Később kiderült, hogy nem tévedtek. Azt azonban ők sem gondolták, hogy a helyenként másfél kilométer vastag jég alatt az ősi folyóvölgyekben mozgó víz ekkora hatással lehet a jégtakaróra.

A felfedezést egyébként szinte „véletlenül” tették. A kutatás, amit 2008 novembere és 2009 januárja között végeztek egy nagyjából négy magyarországnyi területen (repülőgépre telepített radarral, magnetométerekkel, graviméterekkel), azzal a céllal indult, hogy megmérjék a Gamburcev-hegység kiemelkedését, és tanulmányozzák a hegycsúcsok, a jégtakaró és az alatta levő tavak kölcsönhatásait. Olyan valószínű helyeket is kerestek, melyeken a jövőbeli fúrások során a lehető leg ősibb jégrétegeket is elérhetik. Most azt próbálják felmérni, hogyan működik ez a visszafagyási folyamat a jégtakarók peremvidékén, ahol a legszembetűnőbbek az Antarktiszon végbemenő változások.

tát. A tengeralattjáró csészéket és teáskannákat is azonosítani tudott 600 m távolságból, emiatt a kutatók bíznak benne, hogy az A330-as fekete dobozait is sikerül megtalálniuk. Ha sikerrel járnának, és kiderülne, mi okozta az Airbus katasztrófáját, meg lehetne állapítani, hogy ki, illetve mi lehetett felelős a balesetért, némi megnyugvást lelhetnének az elhunyt utasok hozzátartozói, és talán lezárulhatnának a baleset miatt indított kártérítési perek is.