Űrben foganni veszélyes
Az akváriumok közkedvelt lakóinak, az eredetileg Kelet-Indiából származó, a pontyfélék családjába tartozó szegény zebradánióknak (Bracydanio rerio) nem egy példányát áldozzák fel a tudomány oltárán. E kis halakkal legutóbb Sara Edsall, a kanadai Halifaxban lévő Mount Saint Vincent Egyetem fejlődéstanásza folytatott „űrkísérleteket” (a kutató igazából még egyetemista – ám egy utahi tudományos konferencián ismertetett biológiai kutatásait a tekintélyes New Scientist is közlésre érdemesnek tartotta!)
Sara Edsall az egyetemi laborban zebradániók megtermékenyített ivarsejtjeit, ikráit helyezte bioreaktorba. Ebben a készülékben 10–14 órával a megtermékenyítést követően, forgatással súlytalanságot hoztak létre. A gravitáció kiiktatását addig tartották fent, amíg az embriók őssejtjeiből kifejlődtek a koponyacsontok.
Amikor aztán kikeltek az újszülött halak, a kísérleti állatok egyik felét alapos vizsgálatnak vetették alá: koponyacsontjaikat összehasonlították a normális módon kikelt halak fejével. Ekkor bebizonyosodott, hogy súlytalanságban a csontosodás folyamata zavart szenved, az „űrhalak” feje deformálódott. A megmaradt halakat, néhány hónap múlva, tehát amikorra teljesen kifejlődtek, szintén felboncolták. Ezek csontozatáról is kiderült, hogy a kontrollcsoporthoz képest, maradandó károsodás alakult ki bennük.
Hasonló kísérletet korábban, 2002-ben az amerikai Stephan Moorman (Robert Johnson Medical School, Piscataway, New Jersey) is végzett, csak ő a kísérleti halakat a bioreaktorban tovább tartotta a súlytalanság állapotában. A zebradániók belső fülében az egyensúlyért felelős rész csökevényesen fejlődött ki, és ennek következtében a kikelt halak két héten belül elpusztultak. Vannak kételkedők is.
Kenneth Souza az amerikai NASA szakértője szerint a bioreaktorban végzett kísérletek nem vethetők össze a valódi űrbeli viszonyokkal. Egy korai, még 1995-ben elvégzett, valódi űrkísérletre hivatkozik, amikor az űrhajóban a japán medaka (Oryzias latipes) nevű halon tanulmányozták a magzati fejlődést. Náluk a súlytalanság nem okozott fejlődési rendellenességet. Amire Edsall azzal vágott vissza, hogy akkoriban még fejletlenebb, nem mindenre kiterjedő volt a tudományos vizsgáló metódus, és a bioreaktor igenis, korrekt közeg a földön kívüli állapotok leképzésére. De azért Edsall is abban reménykedik, hogy kísérleteit az űrben hamarosan megismétlik – erre állítólag egy 2015-re tervezett amerikai űrutazásnál van remény.
Az űrben egyébként nemcsak halak, hanem számos más élőlény fejlődéstanát is tanulmányozták. Többek között baktériumét: 2006-ban az Atlantis űrsiklóban szalmonella baktériumokat szaporítottak. Ennek során számos génmutációt találtak, melynek következtében a mikroba erősebben fertőzött, és a Földön tenyészett törzsekhez képest gyorsabban ölte meg a kísérleti egereket. Az oroszok csótányok megváltozott fejlődéstanáról számoltak be: a szputnyikban kifejlődött bogarak kitinpáncélja gyorsabban sötétedett.
Hogy pontosan hogyan hat a súlytalanság a génállományra, és ezzel a szervek kifejlődésére, még nem tudjuk. De ha kiderül, az fontos mérföldköve lesz az egyébként is robbanásszerűen fejlődő genetikának és bio lógiának. És úgy mellesleg, előbb-utóbb azt is megtudhatjuk majd, hogy veszélyes-e űrhajóban gyereket nemzeni…
