Hiszen a játék- és sportjelleg nyilvánvaló, a kockás tábla művészettel-művészekkel való kapcsolatának olyan példái vannak, mint hogy Erkel Ferencet kora egyik legjobb magyar játékosaként is tisztelhetjük, hogy a XX. század egyik legjelesebb képzőművésze, a francia Marcel Duchamp válogatott szintű sakkozó (és egy végjátékokról szóló könyv szerzője) volt, hogy Stefan Zweignek alighanem leghíresebb írása a Sakknovella, nem utolsósorban pedig, hogy Victor Vasarely számtalan művén megjelennek a néha fekete-fehér, néha más színű és nem négyzet alakú mértani idomokból szerkesztett sakktáblák, s hogy ugyanő különleges bábokból álló készletet is alkotott.

A sakk és a tudomány kapcsolatáról Kállai Gábor legendát idéz: a sakk feltalálója azt kérte az őt megjutalmazni szándékozó maharadzsától, hogy annyi búzaszemet adjon neki, amennyiből a 64 mező első négyzetére 1, a másodikra 2, a harmadikra 4, a negyedik re 8, az ötödikre 16 búzaszemet és így tovább, mindig kétszerte többet lehessen rakni. A maharadzsa rábólintott a kérésre –tudósai azonban kiszámították, hogy anynyi búzaszem az egész világon sincs. Az pedig már nem legenda, hogy XIX. század derekán Gauss, „a matematika fejedelme” 72 megoldást talált arra a feladatra: nyolc vezért hányféleképpen lehet úgy elhelyezni a sakktáblán, hogy ne üthessék egymást. Később más matematikusok nem kis fáradsággal hússzal megtoldották ezt a számot – ma ez a feladat egy számítógépnek villanásnyi idő csupán. Ugyancsak Gauss meditált el azon, hogy különböző nagyságú táblákon miképpen lehet elhelyezni különféle – négyzetekből álló – alakzatokat. Gauss nem mindig boldogult önnön felvetéseivel, és sok hasonló esetben ma is megbénulnánk a számítógép segítsége nélkül.

A nagymester a számítógépes programokat nemcsak azért tartja mérföldkőnek a sakk jelenében, mert tengernyi játszma másodpercek alatt előhívható a rendszerből, hogy segítse a sakkozók általános és adott ellenfél elleni felkészülését. Hanem azért is, mert a versenysakk képviselőit rádöbbentette az objektivitás fontosságára. Vagyis arra, hogy ki-ki ne csak a saját logikája, hanem ugyan-olyan szigorúan az ellenfélé szerint is gondolkodjon. Ahogy a számítógép is teszi, amikor akár kilenc lépéspárt is megvizsgál – és az „ellenfél fejével” is a legeslegjobb lehetőséget választja. A számítógéphez hasonlóan nekünk is minden lépéspár után újra végig kell gondolnunk, hogy mi a legjobb folytatás. A számítógépnek nincsenek érzelmei, elfogultságai. Garri Kaszparov egyebeken kívül azért nem szeretett gép ellen játszani, mert az – ember ellenfeleivel ellentétben – nem tisztelte világbajnok voltát, nem voltak vele szemben kisebbségi érzései; 1996-ban le is győzte őt a Deep Blue.

Segít a sakkozónak a pszichológus, az erőnléti szakember és az orvos is – egyébiránt a nagy versenyeken a sakkozóknak ugyanolyan doppingvizsgálatokon kell részt venniük mint az atlétáknak, az úszóknak vagy a súlyemelőknek. Játszmánként két kávé vagy két kóla a megengedett „ajzószer”. De a sakk – hangsúlyozza Kállai Gábor – képes viszonozni is a számítógép segítségét. Mielőtt az Egyesült Államok elkezdte volna az iraki háborút, a stratégák azon gondolkodtak, akkor lesz-e kisebb emberveszteségük, ha viszonylag kisebb erejű, de gyors vagy nagyobb erejű, de viszonylag lassú erőkkel indítanak támadást. A döntésük előtt megkérdeztek egy ausztráliai katonastratégiai kutatócsoportot. És annak egy a válaszhoz sakkprogramot felhasználó tanácsát is megfogadva indították el a támadást könnyebb fegyverzetű, de gyorsabb egységekkel – és ez a döntés a kitűzött cél tekintetében jó eredménnyel járt.

De vannak békésebb példák is – mondja végezetül a nagymester –, gondoljunk csak a sakknak az oktatásban felhasználható lehetőségeire. A sakk a gyerekeket – már a legkisebbeket is – logikus gondolkodásra, állhatatosságra, önnön csalhatatlanságuk téveszméjének elvetésére, „tudós emberfő” lehetőségük felismerésére neveli; mintegy „ráadásul” pedig átélhetővé tehetik azt az élményt, hogy legyőzhetnek náluk idősebb, gazdagabb, a társadalmi hierarchiában fölöttük álló ellenfelet is.

Sakk és vitézség

„Hasonló a vitézség (értsd: hadtudomány) a sakkjátékhoz: szemesnek kell lenni az embernek, és gondosnak minden gyalogra, minden lovasra, minden bástyára és minden egyéb fára (értsd: bábra) minduntalan szorgalmatos gondot kell viselni. De mégsem elég ez: valamint az maga fájára az ember visel gondot, szintén úgy kell az ellenségére, és minden gyalognak s minden legalábbvaló fának igyekezeteit penetrálni és általjárni kelletik, egyébiránt bizonyára egy rossz gyalog a királynak sakk-mattot fog adni, azaz úgy megszorítja, hogy ki nem tud helyéből menni, hanem ott vesz.” (Zrínyi Miklós Vitéz hadnagy című, a XVII. század derekán írott munkájából).

Feltehetően 1150–1200 körül, rozmárés bálnafogakból készült a Külső-Hebridákon talált sakkkészlet