Fehér könyv a GMO-król

Pártatlannak kevésbé, ismeretbővítőnek viszont annál inkább nevezhető a Genetikailag módosított élőlények a tények tükrében című, most megjelent fehér könyv. A magyar bio technológia nagy öregjei közül kettőt (Balázs Ervint és Dudits Dénest) a Leuveni Katolikus Egyetemen kutató Sági László mellett a szerkesztői, a harmadikat (Venetianer Pált) a szerzői között tudó kötet a maga nemében unikum (nemcsak itthon, hanem Európában is –ebből a szempontból érthető, hogy angol nyelven is kiadták): hiszen tudósok írták, tudományos szempontból veszi sorra a GMO-k mellett és ellen szóló érveket, ugyanakkor erősen támaszkodik a népszerű ismeretterjesztés eszközeire, kifejezetten emészthető olvasmány.

Aki eddig nem tudta, hogy hogyan működik a géntechnológia, ebből a könyvből (magából a szövegből, illetve a megértést segítő ábrákból, infografikákból, képekből) most megtudhatja – a teljesség igényével, mégis közérthető formában. A kötet sorra veszi a módszer ismert és kevéssé ismert kockázatait, majd igyekszik válaszolni is a „veszélyes-e” kérdésre. Rendszerint nemmel, de a kétely és az ellentmondás szabadságát azért többnyire meghagyva. Ebből a szempontból tanulságos a „Lehet-e veszélyes a bevitt idegen gén?” kérdés, ami az emberi fogyasztásra szánt GMO-kkal kapcsolatban talán a leggyakrabban felvetődő kérdés. A könyvben olvasható válasz szerint nincs veszély, azt viszont leszögezi, hogy az idegen gén beépülése véletlenszerű, amiből adódhatnak problémák. Aki az egész könyvet végigolvassa, lényeges ismeretekhez jut majd, és önállóan is megalkothatja a saját válaszait. A mű egyik legérdekesebb fejezete a GMO-k alkalmazásának etikai oldalával, illetve ennek vallási megközelítésével foglalkozik – viszonylag megengedő hangvételben, de az elővigyázatosság elvét a végén hangsúlyosan megfogalmazva.

A kötet egyébként az EU környezetvédelmi minisztereinek hét végi gödöllői tanácskozásához időzítve jelent meg, a szerkesztők ott is szerették volna bemutatni, ám ettől a házigazda vidékfejlesztési tárca – ismereteink szerint a kormány hivatalos „GMO-szkeptikus” álláspontja és a kötet pro-GMO hangvétele közötti diszszonancia okán – végül elzárkózott, jóllehet a szerkesztők szerint a hasonló nemzetközi tanácskozásokon rendszerint a legkülönbözőbb irányultságú civil szervezetek háttéranyagaival is megismerkedhetnek a résztvevők.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.