„Együnk valami ártalmasat, és pereljük be a gyártót!” Az Így jártam anyátokkal című tévésorozatban fogalmazza meg ekképpen Amerika lényegét az egyik főszereplő. Tény, hogy az USA-ban, ahol a meglehetősen nagy hatalmú élelmiszer-felügyelet, a Food and Drug Administration (FDA) működik, a „tömegek” hajmeresztően egészségtelenül táplálkoznak (van hozzá választék), és az élelmiszerbotrányok sem ritkák. Az Európai Unió élelmiszer-biztonsági hatóságának megszervezéséhez az FDA adta az alapötletet, ám az EFSA (European Food Safety Authority) mégis inkább az FDA „antitézise” próbál lenni: kevésbé enged teret a vállalatok és az iparági lobbik befolyásának, és a piac helyett inkább a fogyasztók érdekeit igyekszik képviselni. Legalábbis elméletileg, mert a gyakorlatban a kétszintű – uniós és nemzeti –kontroll még sokszor erőtlen, az ipari csoportok pedig időről időre módot találnak az elvek felülírására.

Anne-Laure Gassin kommunikációs igazgató szerint a hatóság fő küldetése, hogy az euró pai lakosság bízzon (bízhasson) az európai eredetű élelmiszerek biztonságosságában. A hatóságnak független információforrásként kell szolgálnia, felhíva a figyelmet a kockázatokra. A játszma azonban sokszereplős, és az ellenérdekelt felek (például a GMO-lobbi képviselői) láthatóan könnyen találnak szövetségest a saját érdekeik képviseletére: az uniós intézmények közé tartozó EFSA néha az Európai Bizottsággal kénytelen harcolni azért, hogy az élelmiszer-biztonság írásban lefektetett szempontjai a valóságban is érvényesülhessenek (mondjuk az áruk szabad áramlásának elvével szemben).

A 433 munkatársat (köztük 12 magyar szakembert) foglalkoztató szervezetmunkáját nehezíti, hogy egyelőre szakadék van a tudomány és a fogyasztók tájékozottsága között. A kommunikációs térért vívott csata egyik kitüntett terepe a tápanyagokra és az egészségességre vonatkozó állítások kérdésköre: a papír mindent elbír, de az uniós szabályozás elvben nagyon is leszűkíti, hogy mit szabad ráírni a csomagolásra. Juliane Kleiner, az EFSA illetékes részlegének vezetője elmondta: a vonatkozó 1924/2006-os uniós rendelet szerint az állítások alapját kizárólag általánosan elfogadott tudományos evidenciák képezhetik (azaz egyetlen gyártó sem „találhatja fel”, hogy mostantól például a joghurt kinöveszti a kihullott hajat). A termék „kültakaróján” megfogalmazott állítás – ha nem gyógyszerről, hanem élelmiszerről van szó – elve nem szólhat egy betegség legyőzéséről/megelőzéséről, csak egy már ismert veszélyfaktor csökkentéséről (tehát a felirat ígérhet olyasmit, hogy csökkenti a koleszterinszintet, de azt már tilos állítani, hogy megelőzi az infarktust). Ráadásul kevés az igényes és megbízható hatásvizsgálat – még a legnagyobb multik reklámmondatai mögött is többnyire olyan kis mintán végzett, elfogult „felmérések” állnak, amelyek nem állják ki a tudományosság próbáját. És nehéz is olyasmit uniós szinten szabályozni, amit szinte országonként másképp érzékelnek az unió polgárai. Egy friss Eurobarométer-jelentés alapján a svédek szerint például nem egészséges megenni a rossz körülmények között tartott állatok húsát – ugyanez a bolgárokat kevéssé izgatja. A felmérés arra is rámutat, hogy a bizalomépítésben még van tartalék: az európaiak egyre tudatosabban táplálkoznak, de a többségre a „félek tőle, de megeszem” hozzáállás jellemző.

Egyre több munkát adnak a hatóságnak a génkezelt élelmiszerek (GMO). Ez a termékkategória az unióban minden esetben engedélyköteles, azaz behozni, termeszteni és (esetleg) forgalomba hozni is csak az EFSA hozzájárulásával lehet. A kockázatértékelés során – Elisabeth Waigmann, az EFSA GMO-osztályának vezetője szerint – azt vizsgálják, hogy az engedélyezendő fajta hasonlóan biztonságos-e, mint a természetes alternatívák. Hogy valódi, olykor az ökológiai kockázatelemzésre is kiterjedő vizsgálatról, és nem alibizésről van szó, azt leginkább az a tény bizonyítja, hogy a világ számos pontján termesztésben lévő génkezelt növények döntő többsége eddig fennakadt az uniós szűrőn (vagyis a fajtatulajdonosok nem tudták bebizonyítani, hogy a termékük nem kockázatosabb a csak természetes géneket hordozó változatoknál). Ennek ellenére az EFSA-t sokszor vádolják túlzott puhasággal (elsősorban a zöldek részéről, akik szerint az eddig megismert kockázatok alapján csak a kategorikus tiltás lenne elfogadható). – Kétféle nyomás is nehezedik ránk: egy közgazdasági a gyártók-forgalmazók felől és egy politikai – jelezte Elisabeth Waigman, azt is hozzátéve: a kockázatértékelés nyilvános dokumentumok és elvek alapján, átláthatóan történik, ezzel próbálják elejét venni a nyomásgyakorlásnak. Meg azzal is, hogy ők maguk egyre erősebbek az adatszolgáltatásban: tavaly álltak elő a GM-növények allergizáló hatásait, illetve környezetbiztonsági kérdéseit elemző, az egész világon unikumnak számító tanulmányokkal.

Ugyancsak megkerülhetetlen tényező a hatóság az Európában forgalomba kerülő növényvédő hatóanyagok engedélyezésében. Az egyes szerek hatásait az emberi egészségre, illetve a környezetre nézve vizsgálják, ugyanúgy a termelők által beadott dokumentumok alapján, mint mondjuk a génkezelt növények esetében. A peszticidekkel foglalkozó egység vezetője, Herman Fontier munkájuk összetettségének érzékelésére azt a példát hozta fel: nem tudja megmondani, hogy a GMO-k termesztése a valóságban csökkenti-e a vegyszerhasználatot (ez ugyanis a legfőbb érv, illetve állítás, amikor engedélyt kérnek rá), illetve a környezet károsodását, jelenleg ugyanis sokkal több a megbízható adat a peszticidek környezeti hatásairól, mint a GMO-kéról.