Így nézett ki Ötzi

Ötzinek, a Jégembernek – akinek 5300 éve jégbe fagyott múmiáját az itáliai Alpokban találták meg 1991-ben – az arcát újrarekonstruálták felfedezésének 20. évfordulója alkalmából. Az új Ötzit új kiállításon mutatják be az olaszországi Bolzanóban.

Két holland szakember, Alfons Kennis és Adrie Kennis készítette el az új rekonstrukciót. A testvérpár az AFP-nek elmondta, munkájukhoz felhasználták a legfrissebb kutatási eredményeket. Ötzi például nem kék szemű volt, hanem barna, az új arcot pedig a múmiáról készített legmodernebb háromdimenziós felvételek alapján készítették, ezért a részletek most sokkal életszerűbbek lettek. Az új Ötzi mélyen ülő, meleg barna szemmel, bozontos, őszes szakállal, hosszú kócos hajjal, barázdált, beesett arccal, de figyelmes, óvatos tekintettel néz ránk.

Ötzit 1991-ben az alpokbeli Oetz-völgyben, 3200 méteres magasságban hegymászók találták meg. Felsőteste kilógott a hóból, és olyan jó állapotban maradt meg, hogy eleinte úgy vélték, jelenkori lavinaáldozatról van szó. Ám kiderült, hogy a férfi 5300 éve halott.

A Jégember 45 éves kora körül halt meg, mintegy 1,60 méter magas volt, és súlya mindössze 50 kilogramm volt, ami azonban saját korában, 5000 éve átlagosnak számított.

Ötzi erőszakos halált halt, gyilkosa hátba támadta, testébe nyílhegyet lőtt. A kutatók szerint harc közben esett el. A nyílhegy azonban nem ért létfontosságú szerveket, ezért úgy vélik, hogy elvérzett, és megfagyott a hóban. Hogy kik és miért üldözték, nem tudni. Figyelemre méltó viszont, hogy Ötzi a bronzkorban élt, amikor már elterjedt a bronz használata, sőt magánál a halottnál is bronz nyílhegyeket találtak, támadója azonban egy sokkal primitívebb kőeszközzel ölte meg, de értékes bronzfegyvereit mégsem rabolta el.

Az új, Ötzi 20-nak elnevezett Jégember-rekonstrukció 2012. január 15-ig látható.

Az új Ötzi
Az új Ötzi
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.