Ilyen esemény történt például 2005 januárjában Dél-Kaliforniában, ahol nagyon rövid idő alatt mintegy 600 milliméter (ez nagyjából a hazai éves átlagnak felel meg) eső esett, 14 ember halálát és sok százmillió dollár kárt okozva. Ekkora égszakadást ugyan nem tapasztaltak egy közelmúltban San Franciscóban megrendezett, a légköri folyókról szóló konferencia résztvevői, de a Sierra Nevada-hegység némely vidékén így is mintegy 3 méteres hó hullott. A légköri folyók fogalma egy évtizede jóformán ismeretlen volt, ám mára kiderült, hogy sok nagy áradásért felelősek és számottevő szerepet játszanak a Föld vízciklusában is. Az azóta végzett kutatások a Science News szerint nagy vonalakban felderítették e légköri folyamatok működését, és ezzel segítséget nyújtnak a meteorológusoknak, hogy következményeikre időben figyelmeztethessenek.

Bármely időben 3-5 égi folyó halad valahol a Föld mindkét féltekéjén. Hosszuk meghaladja az 1000 kilométert, 400 kilométernél nem szélesebbek, és annyi vízpárát szállítanak, amennyi a Mississippi közepes vízhozama a deltatorkolatánál (vagyis kb. 12-13 ezer köbméter másodpercenként). Annak ellenére, hogy egyidejűleg csupán igen kevés égi folyó fejlődik ki, ezek szállítják a légköri vízpára nagy részét. A hagyományos felhők nem juttatják túl messzire vízgőztartalmukat, hiszen mihelyt a cseppecskék túl nehézzé válnak, csapadék formájában kihullnak.

Az 1990-es években a Massachusetts Műszaki Egyetem kutatói széladatok és légköri nedvességtartalom-adatok alapján kiszámították, hogy az akkor általuk légköri folyóknak elnevezett áramlásoknak kell létezniük ahhoz, hogy a levegőben levő vízpárát nagy távolságokra elszállítsák a Földön. Azóta mikrohullámú berendezések, illetve meteorológiai műholdak segítségével követik az égi folyók kialakulását és haladását. A kezdeti időkben a kutatók kénytelenek voltak repülőgéppel berepülni a viharok központjába, hogy megmérjék a nedvességtartalmukat, és ők maguk csodálkoztak el a legjobban, micsoda óriási mennyiségű vízpára van egy-egy égi folyóban.

A légköri folyók azért jönnek létre, mert igen nagyok a hőmérsékleti különbségek a trópusok és a sarkvidékek között. Télen a sarkvidékek még erősebben lehűlnek az egyenlítői térségekhez képest, így erős hőmérsékleti gradiens alakul ki, különösen az északi féltekén, aminek következtében alacsony légnyomású viharok lépnek fel a közepes szélességeken. A viharzónákon belül a szelek egy viszonylag keskeny csatornába kényszerítik a nedvességet, így keletkeznek a légköri folyók. A legjobban tanulmányozott vidék Észak-Amerika nyugati, csendes-óceáni partvidéke, ahová az égi folyók szinte beszívják a nedvességet a trópusokról, a trópusi konvergencia zónából, ahol a mindkét féltekéről érkező szelek találkoznak. A pacifi kus partvidéken az emberek csak ananász expressznek nevezik, mivel közvetlenül Hawaii térségéből áramlik a nedves levegő.

A légköri folyók mindegyike más, és a hatásuk is különböző, attól függően, hogy milyen szögben érik el a szárazföldeket és milyen sebességgel. Ezért is kell a lehető legpontosabban előre jelezni az érkezésüket. Egy 1994 novemberében lecsapó vihar, melyről ma már tudják, hogy benne egy légköri folyó is haladt, eleinte nem tűnt komolynak; a meteorológusok csupán egy-két milliméternyi csapadékot jósoltak, ám ehelyett a San Francisco-öböl környékén némely vidékre akár 30 mm eső is zúdult. Mivel a kutatók már nagyjából tisztában vannak a légköri folyók kialakulási körülményeivel, azt is tudják modellezni, milyen hatásuk lenne ma a régi idők pusztító esőzéseinek, ha egymást követően több légköri folyó is elérné a szárazföldet. Modellezték például az 1861–62 telén bekövetkezett eseményeket, amikor az esőzések miatt hatalmas áradások voltak a kaliforniai Központivölgyben. Akkor még a fővárost is kénytelenek voltak Sacramentóból időlegesen San Franciscóba helyezni. Napjainkban egy ehhez hasonló eseménysor a lényegesen nagyobb népesség és beépítettség miatt még nagyobb katasztrófával járna. Azt egyelőre nem tudják megmondani a kutatók, hogy az éghajlatváltozás hogyan befolyásolja az égi folyók erősségét vagy gyakoriságát. A melegebb klíma elvileg több vízpárát eredményez a légkörben, ugyanakkor valamelyest gyengülhetnek a szelek. Ezt azt jelentené, hogy a légköri folyók ugyan több nedvességet szállítanának, de hatékonyságuk csökkenne.