Okostelefonok látássérülteknek

A mobiltelefonoknak kezdettől fontos szerepük volt a látássérült emberek életében, akik nehezebben tudnak közlekedni, így ritkábban mozdulnak ki otthonról, inkább csak telefonálnak. Az is különösen fontos, hogy bármilyen helyzetben segítséget tudjanak kérni.

A használatnak eddig azonban számos nehézsége volt, hiszen a mobiltelefonok egy vak ember számára (a csörgésen és a billentyűhangokon kívül) semmilyen hangos visszajelzést nem nyújtottak. Sem a telefonkönyvet, sem az SMS-szolgáltastást nem tudták kihasználni, és a hívni kívánt számokat is egyesével be kellett billentyűzni, csak a gyorshívó gombok jelentettek némi segítséget.

Az okostelefonok megjelenésével a helyzet megváltozott, hiszen ezeken a készülékeken sok más mellett különböző felolvasó programokat is futtatni lehet. Ezek visszajelzik, hogy melyik gomb lett lenyomva, felolvassák a telefonkönyv tartalmát, az SMS-ek szövegét, sőt az okostelefonok többi szolgáltatása is kihasználható, mint a zenehallgatás, a netezés, az e-mailezés, vagy a navigáció.

A GPS-navigáció jelentősége különösen nagy, hiszen egy vak ember sokkal nehezebben tájékozódik az utcán. Nem tud körülnézni, ha nem az eleve csak a jól ismert utakat járja be az illető, csak a személyes érdeklődés marad. A navigációs programok éppen ezért óriási segítséget nyújtanak az aktuális utcanév és házszám megadásával, hiszen egy vak ember így már önállóan is megtudhatja, hol jár, nem beszélve az útvonaltervezési segítségről. Sajnos a navigációs programok ma még az autós közlekedéshez vannak kifejlesztve, a GPS-rendszerek nem különböztetik meg az utca két oldalát, nem jelzik a zebrát, az aluljárót, a vak embereknek ennek ellenére is felbecsülhetetlen segítséget nyújtanak.

Persze nem minden okostelefon használható vakon, különösen nem magyar nyelven. Magyarországon a Talks & Zooms nevű képernyőolvasó program terjedt el, több száz látássérült ember használja már a Nokia egyes típusaihoz kapható magyar nyelvű szoftvert. Ezen kívül a vak és gyengénlátó emberek körében is egyre népszerűbbek az Apple iPhone 4-es készülékei.

Ezek érintőképernyős telefonok, azonban a beépített képernyőolvasó program aktiválása után a készülék ékes magyar nyelven, női hangon viszszajelzi, hogy a képernyő adott pontján milyen funkció érhető el. Ezt a felhasználó egy újabb érintéssel aktiválhatja, vagyis bármilyen furcsa, ezek a kitapintható billentyűzettel nem rendelkező telefonok tökéletesen használhatóak akkor is, ha az ember nem lát.

A probléma, hogy állami vagy más, pályázati támogatás a készülékek, vagy a kiegészítő szoftverek beszerzéséhez sajnos nem érhető el. Pedig a látássérült emberek számára az okostelefon egyáltalán nem luxus, hanem a kapcsolattartást és a tájékozódást segítő alapvető eszköz.

A Samsung vakoknak és látássérülteknek kifejlesztett modelljén 12 Braille-írással működő nyomógomb van, amellyel üzenetet is lehet küldeni. A Touch Messengerrel a kapott üzenetek is elolvashatók.
A Samsung vakoknak és látássérülteknek kifejlesztett modelljén 12 Braille-írással működő nyomógomb van, amellyel üzenetet is lehet küldeni. A Touch Messengerrel a kapott üzenetek is elolvashatók.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.