Génjeink általában párokban fejeződnek ki (expresszálódnak), e párok egyik példányát anyánktól, a másikat apánktól örököljük. Az úgynevezett „bevésődött” gének (imprinted genes) párjaiban azonban a géneknek csupán egyik példánya, más néven kópiája, van „bekapcsolt” állapotban.

A Harvard Egyetem kutatóinak a „gének kötélhúzásával kapcsolatos”, a Science című szaklapban publikált kutatásairól 2010 októberében számoltunk be. 2011. január végén újabb cikk jelent meg e témában, ezúttal a Nature című folyóiratban.

Kiderült ugyanis, hogy a Grb10 nevű bevésődött gén anyai, illetve apai példányai a test különböző helyein vannak bekapcsolt állapotban. A két kópia egymástól való megkülönböztetéséhez Andrew Ward angol kutató és kollégái hím kísérleti egerekben „kiütötték” a Grb10 nevű gént, majd normális, a gént hordozó nőstényekkel pároztatták az állatokat.

Azt tapasztalták, hogy az ily módon csupán az anyai génváltozatot öröklő utódokban, az agy kivételével, különböző helyeken expresszálódott, fejeződött ki az említett gén. Amikor a kutatók Grb10-hiányos nőstényeket pároztattak normális, a Grb10-zel rendelkező hímekkel, a csak apai kópiákat öröklő utódaikban, a gén csak az agyban és a gerincvelőben fejeződött ki.

Az anyai Grb10-ről ismert, hogy a magzati növekedést korlátozza. Ahhoz azonban, hogy kiderüljön, milyen szerepet játszhat ennek a génnek az apai változata, a kutatók figyelni kezdték az egerek viselkedését.

Az apai változattal rendelkező rágcsálók annyira sokat kurkászták társaikat, hogy azoknak kihullott a bajszuk és a szőrzetük. Wardék ebből arra a következtetésre jutottak, hogy az agyban lévő apai gén talán ezt a némiképp káros társas viselkedést mérsékli az egerekben.

E megfigyelésnek köszönhetően első ízben sikerült kimutatni kutatóknak, hogy egy „bevésődött” gén a test különböző helyein különböző funkciókat tölthet be.

Mi emberek is rendelkezünk ezzel a génnel, ezért elképzelhető, hogy a mi társas viselkedésünkre is hatást fejt ki, ezt azonban még be is kell bizonyítani.

Gudrun Moore, szintén angol genetikus szerint, az ezzel a jelenséggel kapcsolatos legérdekesebb humán párhuzamot a Silver–Russell-szindróma mutatja. Az e fejlődési rendellenességgel született emberek 10 százaléka két anyai kromoszómakópiával rendelkezik, apai példánnyal pedig nem.

Bár még nem tesztelték e személyeket a nyilvánvalóan domináns viselkedésre, azoknál akiket megvizsgáltak, kiderült, hogy késve tanultak meg beszélni, tanulási nehézségekkel küzdöttek és alacsonyabb volt az IQ-juk.