Mikor készült a Voynich-pergamen?
Az úgynevezett Voynich-kézirat tartalmazza a világ legrejtélyesebb szövegét – már ha van egyáltalán értelme a benne lévő jeleknek. A kéziratban öszszefüggő szöveg látható rengeteg színezett képpel illusztrálva. Sokan próbálták már feltörni a kódját, mind ez ideig sikertelenül. A munkát nehezítette, hogy a kézirat elkészültének pontos idejét sem ismerték.
Most a Greg Hodgins, az Arizona Egyetem fizikusa vezette kutatócsoport szénizotópos vizsgálattal megállapította, hogy a kézirat pergamenje a XV. század elejéről származik, vagyis a kézirat legalább egy évszázaddal idősebb, mint azt eddig a kutatók feltételezték.
A mintákat a méréshez nagyon gondosan választották ki. Egy szikével négy különböző lapoldal széléről vágták le a négy, egyenként 1x6 milliméteres darabkát, majd ezeket a laboratóriumban óvatosan megtisztították a szennyeződésektől. Mivel a lapszélről származtak a minták, tele voltak például a lapozáskor rájuk került ujjlenyomatokkal. „Erre azért volt szükség, mert az általunk alkalmazott vizsgálati eljárás már olyan érzékeny, hogy a legkisebb szenynyező anyag is megakaszthatja a mérési folyamatot” – mondta el Greg Hodgins, amiként ez a University of Arizona honlapján megjelent közleményében is olvasható.
Persze az is elképzelhető, hogy valaki nagyon régi pergamenre írt jóval későbbi időpontban szöveget. Ezért a kutatók szerint célszerű volna a tinta korának pontos megállapítása is. Vizsgálták ugyan már a tinta anyagát, de a mérési eredmények nem voltak megbízhatók. Művészettörténészek anynyit biztosan állítanak, hogy a képek színezése összhangban van a reneszánsz korban használt színvilággal, azokkal a színekkel, amelyeket a reneszánsz festők is szívesen alkalmaztak. A kézirat nevét Wilfrid Voynich amerikai műgyűjtőről kapta, aki 1912-ben egy olaszországi jezsuita rendházban akadt rá. A több mint száz pergamenlapot három bőrszíjjal kötötték egybe. Borítója üres, nincs rajta sem cím, sem szerző, sem díszítés. Ám majdnem mindegyik lapoldalt illusztrálták. A rajzok igen különösek: nehezen azonosítható növények, a tizenkét zodiákus jegyből tíz, kozmológiai jelképek, és zöld vízben dús idomú, meztelenül fürdőző nők ismerhetők fel rajtuk. Ez utóbbi képeket különös, olykor az emberi érrendszerre emlékeztető csőrendszer kapcsolja egymáshoz. A kézirat szövege gyakran indaként veszi körül ezeket a képeket.
A szöveg – amelynek betűit gondosan kalligrafálták – látszólag szavakra és mondatokra van bontva, ám aránytalanul kevés egy- és kétbetűs „szó” akad benne, amely pedig minden nyelvre jellemző.
A jelek közül néhány latin betűre emlékeztet, ám valójában semmilyen ismert nyelv betűjéhez nem hasonlít egyik sem.
Készültek már a kézirat jeleinek és „szavainak” előfordulási gyakoriságából statisztikai kimutatások – ezt használják alapvetően a kódfejtők a bonyolultabb titkosírások megfejtéséhez, de ez sem vezetett sehová.
A pesszimisták szerint az is előfordulhat, hogy a szöveg mögött nincs semmiféle kód. Elképzelhető, hogy a kézirat egy őrült elme szüleménye vagy egy zseniális csaló műve, aki azért készítette az egészet, hogy borsos áron eladja különlegességekért rajongó gazdag gyűjtőknek. Megerősíti ezt a vélekedést az a tény, hogy – a fellelhető források szerint – a XVI. században, amikor Magyarországot a törökök dúlták, II. Rudolf császár egy kisebb vagyont, 600 dukátot adott a kéziratért, amely végül Olaszországban, a jezsuita rendházban kötött ki.
