A környezet amúgy idilli: odafent ölyvek köröznek, a távolban legelésző lovak és néhány akácból készített gémeskút látványa színesíti a dimbes-dombos közép-dunántúli tájat.

A hírekben a vörösiszapkárok, illetve a kármentesítés kapcsán leginkább Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely neve szerepel, a távolabb élő médiafogyasztó polgár nem is gondolná, hogy a szennyező anyag ilyen messzire is eljutott. Pedig azokban a tavaly október eleji napokban a kolontári tározóból kiszabadult zagy végighömpölygött a Marcal völgyében, eljutott majdnem a Rábáig, és – a helyi domborzati viszonyoktól függően – helyenkét meglepően vastag rétegben rakódott le. Itt olyan kiterjedt, komplex élőhely- és tájrehabilitációra lesz szükség, amilyenre Magyarországon még nem nagyon volt példa. A rekonstrukció két ok miatt sem maradhat el: egyrészt a szennyezés a Natura 2000-es, illetve egyéb természetvédelmi területeket is érint, másrészt a helyi lakosság más lehetőség híján a tájból él: ha a lúgos iszap a földeken marad, sok ezer ember megélhetése kerül veszélybe. A befolyó vizek, illetve a valamivel magasabban fekvő nedves rétek többsége megúszta az iszapkatasztrófát. (Néha szerencsével – mint Nagypirit esetében, ahol a falu legmélyebben fekvő telkei is elég magasan voltak ahhoz, hogy az iszap ne érhesse el őket –, néha tudatos beavatkozás, például némi éjszakai homokzsákolás vagy pár markolókanálnyi föld elhelyezése miatt.) A Nagypirit alatti legelő belvízfoltjain például teljesen normális, az élővizekre jellemző pH-t mértek. Ezek a megmenekült élőhelyek lehetnek a bázisai a folyóvölgy újbóli benépesítésének. A töltések közötti mederben – Megyeri Csaba, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park természetmegőrzési osztályvezetője szerint – a növényvilág láthatóan károsodott, ám az, hogy milyen mértékben és mennyire tartósan, csak a vegetációs időszakban fog kiderülni. A lúg és az iszap a legnagyobb pusztítást a mederfenéken élő apróbb szervezetekben végezte – itt is csak a már megindult monitoringvizsgálatok tájékoztathatnak majd a hosszabb távú hatásokról. Simon Gergely, a Levegő Munkacsoport környezetkémikusa bizakodó: mint lapunknak elmondta, a tíz évvel korábbi ciánszennyezés után a Tisza alacsonyabb rendű élővilága is a vártnál hamarabb regenerálódott. A Marcal halfaunája gyakorlatilag eltűnt, itt az eredetihez hasonló halbőség kialakulása akár egy évtizedig is eltarthat. A kétéltűek (pél dául a vöröshasú unkák) egy hányada viszont a környező vízfoltokra húzódva átvészelte a lúgos áradat levonulását.

A kármentesítésben a természetvédelem és a vízügy szempontjait nehéz összehangolni. Az utóbbi számára a vörös iszap eltakarítása a meder kikotrását jelenti, ami azonban az eddigi, természetközeli állapotot biztosító növényzet eltávolításával is jár. Ezzel aMarcal visszatér abba az évtizedekkel korábbi, csatornaszerű fázisba, ami a szabályozás idején kialakult. Csakhogy a Natura 2000-es területekre vonatkozó jogszabály szerint a rehabilitáció a kijelöléskori állapot helyreállítását jelenti. A természetvédők most egy olyan koncepcióval próbálkoznak, amely felélesztené a folyó korábbi holt medreit és mellékágait, létrehozva legalább annyi természetes élőhelyet, amennyi a főmederben megsemmisült (ezzel mellesleg a folyó menti területek vízgazdálkodását, belvízkezelését is megoldanák). A munkát ugyanakkor nagyban megnehezíti, hogy a 800–1000 hektáron károsodott természetvédelmi területet megye- és nemzetipark-határok szabdalják és a más-más központhoz tartozó hatóságok között nem zökkenőmentes a koordináció. A megoldás – Jávor Benedek, a parlamenti zöldbizottság vezetője szerint – egy olyan egységes, az egész térségre kiterjedő rendezési és fejlesztési terv lenne, amely egyrészt felülírja a jelenlegi, területhez kötött hatásköröket, másrészt pedig nem egyszerűen az iszap eltakarítását, hanem a települések és a környezet újraélesztését tűzi ki célul – ilyen koncepciónak azonban szerinte egyelőre nyoma sincs. Pedig egy jól átgondolt,komplex rehabilitációval a Torna és a Marcal völgye a régóta hiányolt, ökológiai szemléletű vízgazdálkodási reform mintaterülete lehetne, ráadásul erre – szemben a sima kármentesítéssel – az EU-tól is kaphatnánk pénzt.

És akkor még a legnagyobb kihívásról, a mezőgazdasági területek megtisztításáról nem is beszéltünk. A növénytermesztés, illetve a legeltetés újraindulását leginkább a lúg veszélyezteti. (A Leuven Katolikus Egyetem friss tanulmánya szerint a vörös iszapban a különféle mérgező fémek olyan kötött formában vannak jelen, hogy nem szívódnak fel a növényekbe. Az esetleges kedvező mérési eredmények nagy könnyebb séget jelentenének, mivel az érintett kistelepülések a konyhakertek és a háztáji gazdaságok használata nélkül „élhetetlenek”.) A kockázat felméréséhez nagy kiterjedésű, hosszú távú monitorozásra lenne szükség. Burján Ernő szerint az eredeti (vagy ahhoz nagymértékben közelítő) környezeti állapot helyreállítása élet-halál kérdése az itt élők számára: kizárólag a helyi gazdálkodásra, a megtermelt élelmiszerek egy részének feldolgozására, az öko- és a falusi turizmusra alapozva képzelhető el a Marcal-völgy jövője.

Hogy mi van az iszap alatt, azt a szakértők is csak tippelni tudják