„Az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség (OKTVF) a napokban visszavonta korábbi határozatát, amely – egy erősen vitatott szakvéleményre alapozva – azt állapította meg a tőzegláp területén fekvő egyik telek kapcsán, hogy a területen a lápi minősítés törvényi feltételei nem teljesülnek. A terület tulajdonosa, a területen beruházni kívánó cég (Immochan) és a helyi önkormányzat eljárási indokokra hivatkozva megtámadta a viszszavonó határozatot. A bíróság a visszavonást megvizsgálta, és jogerős ítéletében a hatóság eljárását jogszerűnek találta.” Ebben a rövid közleményben számoltak be a hírügynökségek a dunakeszi tőzeglápért évek óta zajló jogi csata egyik részgyőzelméről. A pár soros hír mögött egy tudományosan nagyon könnyen (akár szemrevételezéssel) eldönthető, jogilag mégis bonyolult dilemma áll: az eljárásban arra keresik a választ, hogy láp-e az, ami lápnak látszik.

A természetvédelmi törvény ugyanis ex lege védelmet biztosít a lápok számára. Ez azt jelenti, hogy még a külön eljárásban védetté nem nyilvánított láp is országos jelentőségű védett területnek számít – „csupán” azt kell bebizonyítani, hogy valóban lápról van szó. A definíció többé-kevésbé egyértelmű: a jogszabály lápnak tekinti és védeni rendeli mindazokat a tartósan víz által befolyásolt természeti területeket, amelyeken lápi jellegű élővilág figyelhető meg, és (ettől függetlenül) azokat is, amelyeken a talajban változatos kifejlődésű tőzeg van.

A dunakeszi láp ebből a szempontból szerencsés: itt tőzeg is van (ami azt bizonyítja, hogy nem frissen kialakult, hanem több ezer éves lápi ökoszisztémáról van szó), és azok az indikátorfajok is előfordulnak, amelyek alkalmasak a vita egyértelmű eldöntésére. A dunakeszi láp élővilágának felmérése évekkel ezelőtt megtörtént, tanulmányok, fénykép- és videofelvételek igazolják, hogy a tőzegpáfránytól a herelégyig sok minden megtalálható itt, amit láp híján hiába keresnénk.

Az egyszerű olvasó azt gondolhatná, hogy innentől nincs min vitatkozni: a jogszabály világosan fogalmaz, a feltételek fennállnak, tehát a dunakeszi láprét védett, nem beépíthető. A helyzet azonban mégsem ilyen egyszerű, többek között azért, mert még a hatóságok számára sem egyértelmű, hogy mit is jelent pontosan az ex lege védelem. Hogy mást ne mondjunk, a Zala megyei Pötréte-Hahót tőzeglápjain például a bányászatot is engedélyezte a természetvédelmi hatóság – valószínűleg hibásan, de máig hatályosan. A joggyakorlatból ugyanis nem látszik világosan, hogy mi a teendő egy láppal a védelem érdekében.

Létezik ugyan egy lápjegyzék, és az azon szereplő területekkel kapcsolatban a zöldhatóságnak hivatalból el kellene járnia (táblával megjelölni a védett területet, és a védettség tényét bevezetni az ingatlan-nyilvántartásba), ám ezt a valóságban sokszor nem teszik meg, mert attól tartanak, hogy az érintett telek tulajdonosa majd kártérítési igénnyel lép fel (más kérdés, hogy a törvény alapján a hatóságnak az ex lege védettség esetén nincs semmilyen mérlegelési jogköre, ráadásul a természetvédelmi törvény nem is keletkeztet automatikusan kártérítési jogosultságokat – vagyis ezen az alapon a védettség egyértelművé válása után már semmiképpen sem szabadna mondjuk bányászati vagy éppen építési engedélyeket kiadni).

Hasonló okok miatt maradt el eddig a dunakeszi láp „megjelölése” is, ám ezt az ügyet az is színesíti, hogy akadt olyan, az állami hivatalok által felkért és megfizetett szakértő, aki hivatalosan is kijelentette: a szóban forgó terület nem láp. Sőt a hibás szakvélemény alapján hatósági határozatok is születtek – ezek visszavonásáról döntött most jogerősen a bíróság. Arról viszont szó sincs, hogy a zsebkendőnyi, de annál különlegesebb életközösség sorsa nyugvópontra jutott volna.

Vélhetően új eljárás indul a láppá minősítés érdekében, méghozzá első fokon, és az ellenérdekelt felek (a dunakeszi önkormányzat – amely a választások előtt megígérte ugyan, hogy kiszáll a perből, ám ezt az ígéretet nem tartotta be –, az Immochan Magyarország, illetve az egyik telekrész esetében egy magánszemély) újra megfellebbezhetik a döntést, ha nekik nem tetsző eredmény születik. (Itt érdemes megjegyezni, hogy az önkormányzatok nehezen tudnak kihátrálni a hasonló szituációkból: ha az amúgy védelemre érdemes földet belterületbe vonják, netán el is adják, már túlságosan sok anyagi érdeket sértene a visszavonulás. A helyi politika számára az az egyetlen jó megoldás, ha az első pillanattól védett területként kezeli a lápokat – végül minden más út sokkal költségesebbnek bizonyulhat.)

Addig azonban, amíg a kérdés jogerősen el nem dől, jogszerűen a területen nem lehet építkezni. És van még egy kézzelfogható eredménye a most zárult pernek: ország-világ előtt kiderült, hogy a természetvédelmi hatóságok hivatalból, illetve kérelemre bármikor eljárást indíthatnak (sőt az utóbbi esetben eljárást kell indítaniuk) a láppá minősítés érdekében. Ez pedig többtucatnyi, papíron védett, de a valóságban védtelen láp életét mentheti meg a jövőben.

Tőzegpáfrány – ha ezt a növényt látjuk, garantáltan lápon vagyunk