A leggyorsabb mentőhelikopter

A világ jelenleg leggyorsabb mentőhelikopterét, az Eurocopter–X3-ast felkészítik, hogy márciustól már a tervezett 360 km/órás tempóval is repülhessen. Az előkészületekről videofilmet is közzétettek, bár jelenleg még „csak” 330-cal járatják be a járművet.

A két pilótán kívül egy teljes mentőberendezés vagy 13 személy szállítására alkalmas gép az EADS-hez, az európai légi és védelmi szervezethez tartozó francia–német–spanyol Eurocopter gyár istres-i (Dél-Franciaország) üzemében készült. Sok elemet vettek át hozzá a gyár bevált, EC–155-ös helikopteréről. (A magyar légimentő-szolgálat a gyártó kisebb, EC–135-ös helikoptereiket használja.)

A hibrid, azaz helyből felleszálló, de igen gyors repülésre is képes gép prototípusát több, most először alkalmazott technikai megoldás is segíti az elsőséghez. Közülük a legfeltűnőbb, hogy a 12,6 méter átmérőjű, ötlapátos rotorján kívül a törzséből oldalra kinyúló rövid szárnyaira szerelt Turbomeca gázturbinák (nem sugárhajtásúak) egy-egy ötágú, előrehúzó légcsavart is forgatnak. Azokkal a jármű gyorsan haladhat előre, amellett kiegyenlítik a nagy rotor forgatónyomatékát is – így elhagyhatták a helikopterek hátranyúló farkán forgó kis légcsavart, vagyis a gép jóval rövidebb lett. Az irányban tartást segítik viszont a farokrész kormányfelületei. Gyors előrehaladásakor a helikopter szárnycsonkjain is jelentős felhajtóerő keletkezik. A kereken öt tonna felszállótömegű szerkezet csak ötödannyival kerül többe, mint elődje, a jóval lassúbb EC–155-ös.

Az X3 fejlesztését irányító Jean-Michel Billig programfőnök különlegességként emelte ki a gépkocsik sebességváltójára emlékeztető, a kabin fölé beépített erőváltó szerkezetet. Azzal ugyanis a két, 700 lóerős gázturbina termelte erőt üzemmód szerint a rotorra, a légcsavarokra vagy akár mindhárom hajtásra is vezérelhetik. Gyors előrehaladás közben a rotorról le is kapcsolhatják, s a légáramlás által automatikusan forgatott lapátkerék tartja levegőben a gépet.

Nem véletlen az X3 típusjelzés: arra utal, hogy ez az euró pai gép felülmúlja az amerikai Sikorsky–X2-őt. Annak két, egymás felett szembeforgó rotorja egyenlíti ki a forgatónyomatékát, és ugyancsak légcsavarok repítik előre. Ráadásul már tavaly elérték vele a majd 400 km/órát. Ám az X2 csak két személyt szállíthat, így mentésre alkalmatlan.

A rotor forgatónyomatékát a két ötágú légcsavar egyenlíti ki
A rotor forgatónyomatékát a két ötágú légcsavar egyenlíti ki
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.