A legutolsó hivatalos adat a 2001. évi népszámlálásból való, de – amint ezt Tóth Pál Péter, a KSH Népességtudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársa hangsúlyozza – e tekintetben az sem egészen pontos, hiszen az adatszolgáltatás nem volt kötelező, és félmilliónál többen nem adtak választ. Azt azonban valószínűsíthetjük, hogy 1990 és 2001 között megnőtt amagukat valamelyik nemzeti-etnikai kisebbséghez tartozónak mondók aránya. E változásnak elsősorban politikai okai voltak. Elvben nem számított és nem is számít előnynek, ha valaki magyarnak mondta és mondja magát. De annak sincs hátrányos következménye, ha valaki felfedezi magában a szlovént, a németet, a cigányt. Magyar állampolgárként e minőségében is teljes életet élhet.

A gyakorlatban a hazai boldogulás, persze, könnyebb, ha valaki tud magyarul is. Mert az tagadhatatlan, hogy egy kisebbséghez tartozó diák hiába akart volna és hiába akarna ma is az egyetemen öt vagy hat évig örményül, szlovénül, ruszinul atomfizikát vagy fogorvoslást hallgatni. A helyzet szerencsére mára sokat javult, hiszen a határok nyitottabbá válásával a különleges szakmák, hivatások iránt érdeklődők eljuthatnak anyanyelvükön oktató külföldi tanintézménybe.

Az anyanyelvre és az identitásra vonatkozó népszámlálási adatok azt mutatják, hogy az ebben a statisztikában folyamatosan szereplő öt kisebbség létszáma nő – 2001-ben például csaknem fél százezerrel többen mondták magukat cigánynak, mint egy évtizeddel azelőtt –, csupán a románé csökken.

A kutató szerint mindezt nem vagy nemcsak demográfiai sajátosságok, hanem főképpen az említett politikai okok magyarázzák. Hiszen a nemzeti kisebbségek szaporodási rátája sem nagyobb a magyarokénál. Egyetlen kivétellel: a cigány kisebbséghez tartozók körében az átlagosnál több gyermek születik. Ennek és ez esetben szintén politikai hatásoknak is köszönhetően – ezt valószínűsítik a közelmúltban elhunyt Hablicsek László számításai – 2021-ben nyolcszázezer roma honfitársunk lesz. Ez lehet az egyik záloga annak, hogy ne csökkenjen rohamosan az ország népessége. Azt persze, sokszor nagyon nehéz eldönteni, hogy ki a cigány, és ki nem. Perdöntő csak az lehet, hogy ki minek tartja, vallja magát – egyébiránt a tapasztalat az, hogy a romák nagyobb része magát magyar nemzetiségűnek tartja.

A magyarok és a kisebbségiek arányán változtathat és változtat az esetleges vándorlási nyereség is. Mégpedig a kisebbségiek javára. Tóth Pál Péter úgy véli, hogy a bevándorlók között az elkövetkezendő években csökkenni fog a környező országokban élő magyarok és növekedni a más, gyakran távoli országokból érkezők aránya. A hazai nemzeti-etnikai kisebbségek és a nálunk ezután letelepedők léte – mondja befejezésül a kutató – nem teher, hanem sokat ígérő lehetőség. Nyelvtudásuk, külföldi kapcsolatrendszerük megkönnyítheti a nemzetközi színtéren való boldogulásunkat, zenéjük, táncaik, szokásaik pedig valamenynyiünk életét színesíthetik, gazdagíthatják.