Cukorral a kolera terjedése ellen

A WHO felmérése szerint évente 3–5 millió kolerás megbetegedés fordul elő világszerte, melyekből100–120 ezer halálos. Haitin a kolerának eddig mintegy háromezer áldozata volt, jórészt a szennyezett ivóvíz miatt. Egy új tesztmódszerrel egyszerűbbé lehet tenni a fertőző víz kimutatását.

A kolera mindaddig fenyegetheti az emberek életét, ameddig nem lesz mindenütt tiszta ivóvíz, csatornázás, szennyvíztisztítás. Úgyis mondhatjuk, örökös fenyegetés a szegény országok számára. De ahol jelenleg mindez biztosított, még ott is felütheti fejét, ha egy természeti katasztrófa mindent tönkretesz. Nem csak a földrengés sújtotta és szegény Haitin van tehát szükség arra, hogy hatékonyan és gyorsan tudjuk ellenőrizni a kolera terjedésének legfőbb forrását, a vizeket, nehogy élet helyett a halált jelentsék.

A Közép-floridai Egyetem kutatói egyszerű és hatékony módját találták ki annak, hogyan lehet a vizekben kimutatni a kolera toxinját. Nanorészecskéket állítottak elő vasoxidból, és dextránnal vonták be őket. A vas-oxidot a gyógyászatban vérszegénység elleni szerekben, vagy pl. MRI-vizsgálatokban a kontrasztanyag egyik komponenseként alkalmazzák, míg a dextrán, ez az összetett cukor, vérátömlesztésnél a plazma helyettesítésére szolgál, de szemcseppekben nedvesítőszerként is alkalmazható. Ez a két meglehetősen egyszerűnek számító, jól ismert anyag a most javasolt kombinációban mint minicukordrazsék kerülnek a vizsgálandó vizekből vett mintákba. Amennyiben koleratoxin van jelen a mintában, az hozzákapcsolódik a dextránhoz, s így kimutathatóvá válik. Miért kapcsolódik a koleratoxin a dextránhoz? Mert a dextrán szerkezete nagyon hasonlít saját receptorához, ahhoz a molekulához, mely a bél sejtjeinek felszínén található.

Az eljárás nemcsak szellemes, gyors, megbízható, de az alapanyagok egyszerűsége és hozzáférhetősége miatt gazdaságos is. Annál olcsóbb, minél nagyobb mennyiséget kell a még hűtést sem igénylő szerből előállítani. A dextrán pedig, ahogy Kenneth Teter, a kutatás egyik részvevője elárulja, talán még a kolerabetegeknek is hatékony gyógyszere lehet. De ez már egy másik történet lesz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.