Obama elnök még tavaly október 11-én írta alá azt a törvényt, amely az amerikai űrhajózás jövőjét hivatott megalapozni. A jogszabály szerint 2016-ig a NASA-nak új, akár 100 tonnát is Föld körüli pályára állítani képes hordozórakétát kell építenie. Emellett a Bush elnök által meghirdetett, később Obama által törölt, a Holdra majd a Marsra szállást célzó Constellation-program számára fejlesztett Orion űrhajó tervezése során szerzett tapasztalatokat felhasználva új űrhajót is létre kell hoznia. Az űrhajót egyelőre az MPCV (Multi-purpose Crew Vehicle – többcélú űrjármű) munkanévvel látták el. Az Egyesült Államok a következő három évre közel hétmilliárd dollárt biztosít a programra.

Az új űrhajóval a Nemzetközi Űrállomás kiszolgálását oldanák meg, de 2025 körül egy közeli kisbolygóra, majd a 2030-as évek közepén a Marsra is indítanának küldetést. A rakéta lehetővé tenné, hogy egy hosszú távú (csak a Marsig több hónap az út) űrrepülés számára több, nagy tömegű modult is Föld körüli pályára állítsanak, s ott a modulokat az űrhajóhoz csatlakoztassák. Így már elegendő élelem és üzemanyag állhat az űrhajósok rendelkezésére.

A törvény aláírását követő hónapokban a NASA részletesen megvizsgálta annak betarthatóságát, majd a kongresszusnak írt jelentésében arról tájékoztatott, hogy az új rakéta és űrhajó megépítése a rendelkezésre álló idő (öt év) és az elkülönített költségvetés mellett valószínűleg nem megvalósítható. Ez a jelentés sok kongresszusi képviselőből nagy felháborodást váltott ki, és az érintettek január 13-án szokatlanul erős hangvételű, háromoldalas levélben válaszoltak a NASA igazgatójának, Charles Boldennek. Ebben először megköszönték a NASA több hónapos fáradozását a munka nagyságának felmérésében, hosszasan taglalták (részben megismételve a törvényben leírtakat) a NASA előtt álló feladatokat, majd zárásként közölték, hogy a program időben történő megvalósítása a NASA számára „nem opció, nem javaslat, hanem törvényi kötelezettség”. A törvényt pedig be kell tartani.

Tény, hogy az űrkutatásban olyan technológiai fejlesztésekre van szükség, amelyek költsége és időszükséglete nagyon nehezen számítható ki, így a hasonló programok során a múltban is rendre halasztásokra került sor. Azonban a NASA esetében a különböző programok halasztása mára szinte megszokottá vált, s valóban nem lehet tudni, hogy egy – papíron – öt éven belül indítandó űreszköz a valóságban öt, hét vagy esetleg tíz év múlva indul-e. Ez persze tényleg tarthatatlannak tűnik a legnagyobb űrhatalom esetében. Nem feltétlenül hasonlítható össze az Apollo-program a jelenlegi víziókkal – hiszen a hatvanas években szinte ömlött a pénz az amerikai űrkutatásba –, ám furcsa lenne belegondolni, ha Kennedy elnök 1961-es történelmi beszédét követően, miszerint a hatvanas évek végéig embert kell juttatni a Holdra, a NASA azt válaszolta volna, hogy sajnáljuk, de ez a megszabott feltételek mellett nem lehetséges.

Az űrhivatalnak most mindenesetre feladták a leckét a képviselők. Az űrrepülőgépek 2011 közepére várható nyugdíjazását követően, amit eredetileg 2010-re terveztek, az amerikai államnak nem lesz saját hozzáférése a világűrhöz; űrhajók megvásárlására, bérlésére kényszerül majd éveken át. Ám szerencsére egy amerikai magáncég, a Space Exploration Technologies (SpaceX) már megépített egy hétszemélyes űrhajót, amely automata üzemmódban várhatóan idén, űrhajósokkal a fedélzetén pedig talán már jövőre dokkolhat a Nemzetközi Űrállomáshoz. A Dragon űrhajó és a felbocsátására használt Falcon–9 rakéta fejlesztésére a SpaceX valamivel több mint 600 millió dollárt költött.

A NASA új űrhajója a Nemzetközi Űrállomáshoz közelít – valamikor a jövőben