Világelső magyar femtolézeres szemműtét

A világon elsőként Magyarországon, a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikáján alkalmaztak egy új femtolézeres hályogsebészeti eljárást. Háromszáz betegen segített eddig ez a szupereszköz.

„Az alacsony energiájú femtoszekundumos lézerimpulzusokkal működő berendezést számítógép vezérli, így a manuális műtétekhez képest ezzel jóval pontosabb vágások ejthetők a szemben. A korábbi 6–10 mm-es sebnagyság akár egy-két milliméterre csökken, emiatt gyorsabb a sebgyógyulás és kisebb a fertőzésveszély. A műszer pontosságának köszönhetően több esetben érhető el javulás vagy teljes látásrehabilitáció” – tájékoztatta lapunkat Nagy Zoltán Zsolt, a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának profeszszora.

Femtolézerrel először kizárólag szaruhártyát műtöttek, ám olyan hatékonyan, hogy hamarosan a szakemberekben felmerült, a szem belsejében is használni lehetne ezt az eljárást. Az ötlet bevált. Az új módszer lényege abban áll, hogy egy nagyon pontosan centrált, nagyon kis átmérőjű lézersugár segítségével a szemlencse elülső tokján egy kerek nyílást képeznek, ezen át ülteti be a műtét alatt az operatőr azt a műlencsét, amely a szürkehályog miatt eltávolított szemlencse fénytörő erejét pótolja, ily módon a páciens látása teljes mértékben visszaállítható. A femtolézerrel nemcsak a szemlencse tokján, hanem a szemlencse belsejében is metszések készíthetőek, amelyek segítségével az operatőr a szemlencsét kisebb darabokra osztja, majd a korábban is használt ultrahangos készülékkel azokat a szemből eltávolítja. Ezeken túl a femtolézer a szaruhártyán is képes elkészíteni azt a mintegy két milliméter nagyságú sebet, amelyen keresztül az egész lencseműtét megtörténik. Egy beépített diagnosztikai egység a műtét kezdete előtt, illetve a műtét alatt pontosan meghatározza a szem méreteit, hogy a lézer csak a kívánt területet vágja. A pontos előkészítésnek köszönhetően eddig nem fordult elő komplikáció.

A módszernek rendkívül nagy a jelentősége azon lencsék esetén, amikor a tökéletes látásrehabilitáció a cél. Ma már léteznek olyan műlencsék, amelyek segítségével a beteg közelre és távolra is egyaránt jól lát, illetve olyan műlencsék, amelyek a szem saját egyénre jellemző legfi nomabb eltéréseit is korrigálják, hogy minél tökéletesebb lehessen a műtét utáni látóélesség.

Az eljárás Magyarországon érhető el elsőként, az Amerikai Egyesült Államokban a közelmúltban kezdődött meg egy másik berendezéssel a tesztüzem. Ez az elsőség annak köszönhető, hogy az eljárás kifejlesztésében számos magyar, nemzetközileg is elismert kutató vett részt az elmúlt két évben és a legfontosabb klinikai vizsgálatok is hazánkban történtek. A femtolézert gyártó kaliforniai cég a magyar szakemberek javaslatai alapján tovább fi nomítja a berendezést – a legújabb hazai tapasztalatok szerint eltérő energiaszintű impulzusokat kell alkalmazni a különböző stádiumú hályogok esetében.

Az első, 2008-as kísérleti műtét óta femtolézerrel több mint háromszáz műtétet hajtottak végre. Páciensben nincs hiány, hiszen Magyarországon évente mintegy hatvanezer hályogműtét történik. A társadalombiztosítás állja a hályogműtétek költségét, de ez a módszer többe kerül a hagyományosnál. A különbséget nem a betegek állják.

A femtolézer lyukat üt a szemlencse elülső tokján, s azon keresztül ültetik be e műlencsét
A femtolézer lyukat üt a szemlencse elülső tokján, s azon keresztül ültetik be e műlencsét
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.