„A pszí ellentmondásos téma, és a legtöbb egyetemi pszichológus nem tartja valószínűnek, hogy léteznek pszí-jelenségek. Egy, az Egyesült Államok 1100 felsőoktatási oktatójára kiterjedő vizsgálat szerint a pszichológusok sokkal szkeptikusabbak a pszí létezésével kapcsolatban, mint a természettudományokban, a többi társadalomtudományi területen, vagy a bölcsészettudományokban dolgozó kollégáik”. Daryl Bem, a New York állambeli Cornell Egyetem nyugalmazott professzora jól tudta, hogy mekkora követ hajít az állóvízbe „Érezni a jövőt” című cikkével, ezért a (kéziratban legalábbis) 61 oldalas dolgozatban – jó lélekbúvárként – a fenti mondatokkal igyekszik oldani a feszültséget, amelyet a pszichológusszakma érez majd tanulmánya olvasásakor.

Nem teljesen sikerült: kollégái egy része máris indulatosan reagált a konvencionális felfogás szerint „eretnek” írásra. Bem ugyanis – aki tizenhat éve meghatározását is adta az extraszenzorális percepciót (ESP-t, azaz érzékszerveken kívüli érzékelést), így a telepátiát is magába foglaló pszínek – azt állítja: előre érzékelhetők jövőbeli események. A reakciókat csak fokozza, hogy nem a paranormális eseményekben hívők valamely obskúrus kiadványa ad felületet a rendhagyó dolgozatnak, hanem a The Journal of Personality and Social Psychology.

A tekintélyes amerikai szakfolyóirat az idén közölheti az írást, amely – mint arról a The New York Times is beszámol minapi címoldalán – kéziratban máris elterjedt a szakmában az interneten. – Őrület, tiszta őrület! El sem hiszem, hogy vezető folyóirat átenged ilyesmit. Kínos ez az egész szakmára nézve – állítja Ray Hyman, az Oregoni Egyetem nyugalmazott professzora, azt sem tartva kizártnak, hogy Bem – akit nemzedéke egyik vezető kutatópszcihológusának tartanak – csak viccel: „Remek humora van”.

A szerző kilenc kísérletet hajtott végre, több mint ezer résztvevő bevonásával. Az egyikben például két függöny mögé rejtett fényképeket a számítógép képernyőjén, és a válaszadónak azt kellett kitalálnia, melyik függöny mögött nincs semmi, illetve melyik mögött van a fotó. Az „itt a piros, hol a piros?” játék e változatában a szoftver randomizálva adagolta a képeket, azaz 50 százalék az esélye a találatnak. Bem azt állítja: az erotikus tartalmú képeket jobban „megérzi” az ember, az ilyen fotók esetében ugyanis az alanyok jobban rátaláltak a „pirosra” az egyéb témájúakhoz képest, amelyek esetében csak a várható találati értéket hozták. A folyóirat főszerkesztője azzal védekezik: a tanulmány kiállta az ún. kollegiális lektorálás (peer-review) szokásos próbáját, mind a négy felkért szaktekintély támogatta a megjelenését. Igaz, nem lévén statisztikusok, nem feltétlenül tudták értelmezni a statisztikai eredményeket.

Mások arra mutatnak rá: a probléma az, hogy a szokványos próbának vetették alá a szöveget, miközben a szaktudomány alapjait kezdi ki, vagyis jóval több figyelmet kellett volna fordítani rá. Ráadásul – vetik fel egyesek – Bem híres a szokatlan ötleteiről, és a lektorok sejthették: ő jegyzi a tanulmányt. (A szerző nevét ilyenkor a lektorok nem kapják meg). Úgy vélhették: érdekes vitát gerjeszthet a cikk. Elvégre a Times által is felvetett kérdések: ha egyszer létezik érzékszerveken kívüli érzékelés, akkor miért nem leszünk gazdagok, hiszen megbízhatóan megjósolhatnánk a tőzsde alakulását vagy a futballmeccsek eredményét? – a laikusokat is foglalkoztatják.

Az interneten más tudományterületekről is hozzászóltak a vitához, feszegetve a jelenlegi publikálási rendszer hitelességének kérdését. – A „publikáció” nem valamiféle szentség, és ezzel a közvéleménynek is tisztában kellene lennie. A tudósok már tudják. A szakirodalom átolvasása közben számos eredménnyel találkozom, amelyek esetében elég biztos vagyok benne, hogy szemétről van szó, és figyelmen kívül hagyom ezeket –állítja Lawrence Krauss, az Arizonai Állami Egyetem fizikusprofesszora. Mohamed Gad-el-Hak, a Virginiai Egyetem gépészmérnöktanára úgy véli: az amerikai egyetemi körökben csak „publikálj vagy elpusztulsz!” néven emlegetett tanulmányírási kényszer általános problémájáról van szó. „A kollegiális lektorálás jelenlegi rendszere számos területen az összeomlás szélén van, de még mindig az egyetlen, amely rendelkezésünkre áll. Túlságosan sok kutató közöl tanulmányokat. Az egyetlen módja a nyomás enyhítésének, ha sokkal nagyobb hangsúlyt fektetünk a kutatás mennyiségéhez képest a minőségére”.

A kristálygömb találati aránya még kérdéses...