1987-ben az Alvin búvárhajó fedélzetéről Dél-Kalifornia partjai közelében a tengeraljzaton különös élőlényeket figyeltek meg, melyek már csontig lecsupaszított bálna maradványain éltek. Köztük olyan fajok is voltak, amelyeket korábban még nem írtak le, vagy csak különleges közegben, pl. mélytengeri kürtők környékén fordultak elő.

Hogy milyen állatok lakmároznak egy-egy 30-40 tonnás bálnatetemen, már jó ideje kutatják. Kaliforniai tengerbiológusok, a Monterey Bay Aquarium Kutatóintézet munkatársai hat év leforgása alatt öt, partra vetődve elpusztult bálna tetemét sülylyesztették el fémballasztokkal, majd távirányítású búvárhajóval rendszeresen viszszajártak, hogy megfigyeljék a fejleményeket. Azt már korábban tudták, hogy a pusztulás három fázisra oszlik. Az első kb. két évig tart, ezalatt a halak, így például cápák szinte minden húst leesznek róluk. A második szakasz szintén kétéves, melynek folyamán különféle férgek és tüskésbőrűek megeszik a maradékot is. Még mindig ott marad azonban a hatalmas csontváz, mely szintén nem megy veszendőbe. 2002-ben közel 3000méteresmélységbenmár felfedezték, hogy egy Osedax nevű féreg lassan, de biztosan megeszegeti a bálnák csontjait. A bálnacsontok igen gazdagok lipidekben (glicerinből és zsírsavakból álló molekulák); egy kisebb, 40 tonnás bálna csontmaradványaiban akár 2000-3000 kilogramm lipid is lehet. A kezdeti idők óta több mint egy tucat Osedax-fajt fedeztek fel. Nagyjából egy cm hosszúak, úgy néznek ki, mint a csontokra tapadt nyálkacsomók. A kifejlett férgeknek nincs szájuk, emésztőrendszerük, ehelyett egy gyökérszerű szervük az, ami behatol a bálnacsontokba, és belőlük lipideket nyer ki, méghozzá velük szimbiózisban élő baktériumok segítségével. E mikroorganizmusok anaerob módon bontják le a csontokban levő lipideket, oldott szulfátokat használnak oxigénforrásként, salakanyagként pedig hidrogén-szulfidokat bocsátanak ki. Az Osedax férgek szaporodása is igen különleges. Mindegyik kifejlett egyed nőnemű, és a testükben hordozzák a parányi hímeket, melyek sosem lépnek túl a lárvaállapoton. Egyetlen szerepük az, hogy szaporító anyagot termeljenek. Az Osedaxok a genetikai vizsgálatok szerint mintegy 40 millió éve fejlődtek ki, nagyjából egy időben a bálnákkal.

A legújabb vizsgálatok azt mutatják, hogy az Osedax férgek különféle fajai a legkülönbözőbb mélységekben előfordulnak, ahol bálnatetemek hevernek, és minden mélységben elég jól körülírható állatközösségek élnek a tetemek körül. Az is új felfedezés, hogy nem csupán az Osedaxok táplálkoznak bálnacsontokkal. A Kalifornia partjaihoz közeli, tenger alatti Monterey-kanyonban két újonnan leírt csigafaj is igen nagy sűrűségben él a bálnamaradványok körül, de azt még nem sikerült megállapítaniuk a kutatóknak, hogy képesek-e közvetlenül megemészteni a csontokat, vagy szimbionta lényekre van-e szükségük. Az is meglepő felismerés volt, hogy a Monterey-kanyonban egyáltalán nem húzzák olyan sokáig a bálnatetemek, mint más megfigyelt helyeken. Mélyebb régiókban, ahol nagyon kevés az oxigén és az Osedax is, akár 50-100 évig is eltart a lebomlásuk, míg a kanyonban tíz év sem kell hozzá. Becslések szerint egyébként, ha a hosszú lebomlást veszik alapul, egyidejűleg 690 ezer bálnatetem is lehet az óceánok fenekén a lebomlás különböző fázisaiban.