Mindkét következtetés alapja egy számítógépes klímaváltozási modell, a CCSM3, amelyet a boulderi (Colorado állam) University Corporation for Atmospheric Research kutatóintézet munkatársai dolgoztak ki. New Yorkban a Barnard College kutatói, élükön StephaniePfirmannel arra a megállapításra jutottak, hogy amennyiben az emberiség nem tesz komoly erőfeszítéseket az üvegházhatású gázok kibocsátásának jelentős mértékű visszafogására, a Jeges-tenger alig néhány évtized alatt lényegében megszűnik jeges lenni. Ha ugyanis a tenger nagy részét nem borítja a napsugarakat visszaverő jégtakaró, a víz több hőt nyel el, mint korábban, s egyre valószínűtlenebbé válik, hogy újra befagy. Ez pedig a sarkvidék legjellegzetesebb állatfaja, a jegesmedve kihalásával is fenyegetne. Pfirman és munkatársai azonban éppen e modell lefuttatása révén találtak rá arra a helyre, amely szerintük menedéket nyújthat a nagy fehér mackóknak. Következtetéseik szerint ugyanis Kanada és Grönland leg északibb partjainál marad egy körülbelül félmillió négyzetkilométernyi terület, ahol a nagymértékű olvadás ellenére megmaradhat a jégtakaró, mert a jég éppen az olvadás, a nagy jégtömbök leszakadása miatt utánpótlást kap majd a Jeges-tenger közepéről, sőt – ahogy azmost is tapasztalható – az uralkodó szél és a tengeráramlatok Európa, illetve Ázsia felől is sodornak jéghegyeket Észak-Amerika felé. Éppen ezek az áramlatok magyarázzák azt is, hogy a jég az európai oldalon mindig friss és csupán körülbelül egy méter vastag, míg Kanada közelében évről évre felhalmozódva elérheti a nyolcméteres vastagságot is.

A mackóknak a túléléshez azonban nem csupán jégre van szükségük, amin járhatnak, hanem táplálékra is. Ezt pedig –állítja Brendan Kelly, az alaszkai Nemzeti Tengeri Emlős Kutató Intézet munkatársa – a gyűrűs fóka és a szakállas fóka, a jegesmedvék kedvenc eledele biztosítja majd, mivel ők is e „menedékhelyre” húzódnak majd. A fókák számára ugyanis nagyon fontos a vastag jégtakaró. Ebbe vájják ugyanis „odújukat”, amely megvédi őket és kicsinyeiket a hidegtől, és megnehezíti a jegesmedvék számára, hogy elkapják őket.

Ugyancsak a CCSM3 lefuttatása – mégpedig az üvegházhatású gázok kibocsátásának különböző lehetséges mértékeivel számolva – nyomán jutott arra a következtetésre Steven Amstrup, az Amerikai Geológiai Kutatások Alaszkai Tudományos Központjának munkatársa, hogy bár zsugorodik a Jeges-tenger jégtakarója, de csak fokozatosan és egyenes arányban az átlaghőmérséklet emelkedésével. Nem zárja ki ő sem, hogy egyszer teljesen eltűnhet a jég, de szerinte a folyamat még visszafordítható. A kiszámítható fokozatosság azért fontos, mert még ad egy kis időt az emberiségnek, hogy „kapcsoljon”, és valóban csökkentse az üvegházhatású gázok kibocsátását – jegyzi meg Amstrup.

Pfirman és munkatársai azonban óva intenek a megkönnyebbüléstől, hogy a jegesmedvékmégsemmaradnak otthon nélkül. Megjegyzik, hogy a CCSM3 nem volt elég pontos az utóbbi évtized gyors olvadásának leírásában. És mivel az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkenése aligha következik be oly mértékben és ütemben, ahogy a Nature szerzői feltételezik, bölcsebbnek tűnik megvédeni a jegesmedvék „menedékhelyét”, például új hajózási útvonalakat kijelölni a Jeges-tengeren, e helytől olyan messzire, amennyire csak lehet.

Észak-Kanada és Grönland felső csúcsa lehet a jeges mentsvár