A régészek megállapították, hogy az Erzsébet-korban, a XVI. században, préselt papírból készült álarcot ördögűzőként és a rontás ellen viselhette egy nemesasszony.

A megbontott fal több mint egy méter vastag volt, és a maszkot – hosszában félbehajtva – a vályogfal közepén kialakított kis üregbe rejtették el gondosan. Az egyik felét – a fal anyaga miatt – vastagon borította a föld és a szalma, a másik fele azonban viszonylag jó állapotban maradt meg, az eredeti bársonyborítást nyomokban még fel lehetett fedezni rajta. A vályogfal száraz helyen állt, ezért őrződött meg az álarc.

Az ovális alakú maszk 19,5 centiméter magas, és 17 centiméter széles. A szemeknek egy-egy 3 centiméter széles és 1,5 centiméter magas lyukat képeztek ki. A szájrész fölött az orrnak egy 4,8 centiméter széles lyukat vágtak ki, felette kissé kidudorodó rész enged helyet az orrnak. A szájnak nem vágtak ki lyukat, a maszk viselője az álarcon keresztül beszélt. A 32,4 grammos varázsmaszkot kívül fekete bársonnyal borították, belül a préselt papírt selyemmel bélelték.

A bársony-, papír- és selyemréteget fekete cérnával varrták egybe. Az orrnak kialakított lyukon egy fehér merev sodort szál lógott ki, feltehetően ez tartotta azt a 10 milliméter átmérőjű fekete üveggyöngyöt, amelyet a maszk mellett találtak meg. Az 1,42 gramm súlyú gyöngy eredetileg a maszk alatt lógott, az álarc viselője a szájába vette a gyöngyöt, és azzal tartotta a helyén az álarcot. Mivel a maszkon sehol nem látni lyukat, amelybe valamilyen anyagot fűztek volna, amely a fejhez erősítette volna, csakis a gyönggyel tartotta viselője a maszkot az arca előtt.

Az Erzsébet-korban, a XVI. században divatos volt az előkelő hölgyek körében, hogy ha útra keltek vagy kilovagoltak, eltakarják teljesen arcukat egy maszkkal részben azért, hogy védjék fehér bőrüket a naptól, részben, hogy rejtve tartsák kilétüket, illetve, hogy óvják magukat az ártó szándékoktól. Noha előszeretettel viselték ezeket a maszkokat a hölgyek 400 éve, mára Angliában mindössze kettő hasonló maradt fenn, de ilyen jó állapotban egy sem.

Egyelőre nem tudni pontosan, miért került a varázsmaszk a falba. A Southampton Egyetem kutatói szerint „talán a háza lakóit volt hívatva megvédeni az ördögtől és az ártó szándékoktól vagy amolyan mágikus tárgy volt, ami minden bajtól, betegségtől, szerencsétlenségtől, szegénységtől óvta a ház népét, de akadt példa arra is a középkorban, hogy a család egyik nagyon szerencsés vagy tehetséges, esetleg lelkileg erős ősének egy személyes tárgyát építették a ház falába, hogy így örökítse jó tulajdonságait utódaira is”. Van, aki azonban úgy véli, hogy az építők hagyták a falban „márkajelüket”.

A kilógó merev szál végén egy centiméteres átmérőjű fekete üveggyöngy volt, amelyet vélhetően a maszk viselője a szájába vett és így tartotta arca előtt az álarcot