Fénnyel, dobbal, áfonyával
Ha mindezt nem csak elképzeli, agyának „fogaskerekei” hamarosan kevésbé fognak csikorogni. Legalábbis ezt ígérik a szakfolyóiratok.
Vajon tanult-e zenét gyermekkorában a kis szürke agysejtjeire oly büszke Hercule Poirot? Minden bizonnyal. A Journal of Neuroscience ugyanis nemrég leírta, hogy a hangszeres játék serkentően hat az agyra: a hivatásos zenészek szürkeállománya nagyobb azokénál, akik sosem hódoltak efféle elfoglaltságnak. Vastagabb agyuknak a két agyféltekét összekötő része (a corpus callosum) is, és ez megsokszorozhatja a koponyán belüli információáramlást. Tiszta sor: a gyakorlás fejleszti az agyat, a fejlettebb agy finomítja a játékot – a nagy kérdés inkább az, hogy a zenetanulás következtében kialakuló agyi változások más szempontból is előnyösek-e. Egyre inkább úgy tűnik, hogy a válasz igen.
Mára kiderült, hogy a zenei képzésben részesültek jobban teljesítenek a hallás utáni memorizálást vizsgáló teszteken (jobban emlékeznek elhangzó szavakra), nagyobb a szókincsük és könnyebben olvasnak. Még arra is akad bizonyíték, hogy a zenetanulás növeli az intelligenciahányadost (IQ). A nyelvtanulás terén is észleltek előnyöket: az Applied Psycholinguistics című szakfolyóirat például szeptemberben leírta, hogy a zenészek jobban meghallják az árnyalatnyi hangzáskülönbségeket egy olyan nyelvben, mint a mandarin, amelyben egy-egy szó jelentése erősen függ az apró ejtési különbségektől. Empátiájuk is fejlettebb, mivel az árnyalatnyi különbségekre érzékeny agyuk a beszéd érzelmi tartalmait is fokozottan észleli.
Az efféle kísérleteket profi – a hangszerrel általában igen fiatalon kapcsolatba kerülő – zenészek közreműködésével végzik. Dana Strait, a Northwestern Egyetem (Evanston, USA) kutatója szerint azonban a zenetanulásnak életünk minden szakaszában különleges ereje van.
Persze az is fejlesztheti szürkeállományát, akit nem vonz a néhány éves kitartó gyakorlás. Vannak, akik az agy elektromos ingerlésétől remélnek gyorsabb teljesítményfokozódást. Attól függően, hogy az agy mely területére szúrják be az egykét milliampernyi áramot vezető elektródokat, olyan képességek javíthatók a módszerrel, mint a figyelem vagy a látás. A koponyán keresztüli közvetlen elektromos ingerlés (tDCS) eddig elért, és a jövőbeli lehetőségeiről augusztusban megjelent közlemény (Neuropsychologia) könnyen alkalmazható és jelentős reményekkel kecsegtető lehetőségnek írja le a módszert. A halántéki lebeny elülső részének ingerlésével oxfordi kutatók például a vizuális memória 110 százalékos fejlődését érték el egészséges önkénteseknél. A laikus számára ma még leginkább sci-fi filmbe illő kép – a fejébe szúrt elektródokkal kényelmes karosszékében üldögélő egészséges felnőtt látványa – hamarosan része lehet a hétköznapjainknak. Az agykutatás vezető szakfolyóiratának (Brain Research) egyik őszi számában ugyanis már arról írtak, hogy dolgoznak a hordozható készülék kifejlesztésén, amely terveik szerint hamarosan elterjedhet az iskolákban, illetve bárki beülhet vele otthon a foteljébe.
De nem ez az egyetlen elektromos készülék, amelyen okosodásunk reményében nyomhatjuk meg a kapcsológombot. Egy egyszerű lámpától is többet várhatunk, mint gondolnánk.
Azt jó ideje tudjuk, miként szabályozza a fény belső óránkat és egyes hormonjaink termelődését, arra azonban csak nemrég derült fény, hogy közvetlenül is hat az agyműködésre. Egészséges önkéntesek számos képességvizsgáló – matematikai, logikai stb. – feladatot jobban teljesítettek, miután fényhatásnak tették ki őket. Javult a reakcióidejük is. A magyarázat, hogy a fény fokozza az éberséget. Egy kísérletben műszerekkel mérték az agyi aktivitást, mialatt a rövid távú memóriát tették próbára, és közben különféle színű erős fényekkel világították meg a szobát. A műszerek jól mutatták, hogy a fény bekapcsolása után néhány másodperccel az éberségért felelős agyterület már dinamikusabban működött. A fokozott figyelem hosszú távú fenntartásában a kék fény bizonyult a leghatásosabbnak. A hatást valószínűleg a szem ideghártyájában nemrég felfedezett pigment, a melanopszin közvetíti. Ez az anyag a szemben termelődik, de a látás képességében semmilyen szerepet nem játszik. A halványkéknek látszó hullámhosszra érzékeny leginkább (amelyet a természetes fény is jócskán tartalmaz).
De nem kell csüggedniük a türelmetleneknek sem, akik nem tudják kivárni a „stimuláld magad” feliratú tDCS-kézitáska piacra dobását, estéiket nem akarják kék fényben tölteni, és a zongoraleckékre sem szánnak néhány röpke évet az agyvastagító hatás érdekében. A jobb agyműködéshez ugyanis a gyomron át is vezet út.
Bár eleinte az omega-3 zsírsavakat tartották az agytuningoló táplálékok alfájának, az utóbbi időben a flavonoidok felé fordult a figyelem. Ez pedig olyan kellemes dolgokban lapul meg, mint a vörösbor, az áfonya vagy a fekete ribizli, de nem lebecsülendő tagja e sornak a kakaó és a zöld tea sem. A Londonhoz közeli Reading egyetemén dolgozó Jeremy Spencer 2009 végén írta le a Chemical Society Reviews című brit szakfolyóiratban, hogy a rágcsálóknál a flavonoidok nemcsak a memóriát javítják, hanem az agy leépülése ellen is védelmet nyújtanak. Az áfonya koncentrációkészséget javító hatását azóta embernél is megfigyelték. Spencer vizsgálataiból az derült ki, hogy az effajta étrend olyan biokémiai utakat aktivál, amelyek a memóriával kapcsolatban álló gének működésének fokozódásához vezetnek. Növelik például az agyi eredetű, idegműködést serkentő faktor, a BDNF koncentrációját – ez a fehérje olyan agyterületeken növeli az idegsejtek nyúlványainak képződését, amelyek a tanulásban és a memorizálásban játszanak szerepet. Minél hosszabb vagy erősebb az idegsejt nyúlványa, annál több társával tud kapcsolatot létesíteni. De a flavonoidok az érrendszerre is hatnak, enyhén csökkentik a vérnyomást és növelik az erek rugalmasságát, ami mind hozzájárul az agy jobb vérellátásához. A több vér több oxigént, az pedig jobb teljesítményt jelent – sőt az agyi őssejtek fokozott differenciálódását (idegsejtekké alakuló képességét) is. Spencer kissé ugyan leegyszerűsíti a lényeget, de így fogalmaz: az áfonyaevés úgy növeli idegsejtjeink számát, hogy több friss vért juttat az agyba. Hozzáteszi: csodálkozna, ha a közeljövőben nem válna az áfonya számos új gyógyszer alapanyagává.
A kényelmesen bekapkodható agyfényesítőkön túl persze megér egy gondolatot a sokkal kevésbé kényelmes módszer, a testmozgás is. Egy pennsylvaniai egyetemen Judy Cameron és munkatársai majmokat tanítottak meg a futószalag használatára. Egyik csoportjuk hetente ötször egy órát edzett, a másik csoportnak csak ülnie kellett az álló szalagon. Öt héttel később az aktív csoport tagjai kétszer gyorsabban tudták elvégezni azokat az agyműködést tesztelő feladatokat, amelyeket korábban ugyananynyi idő alatt teljesítettek, mint a passzívak. A Neuroscience című szaklapban megjelent kísérlet szerzői agyszövetelemzést is végeztek közreműködőiknél: a rendszeresen futók agyi ereinek mennyisége megnőtt, így több oxigént és tápanyagot tudtak eljuttatni az agyszövethez. Augusztusban egy másik szakfolyóiratban azt is közzétették, hogy még a rendszeres séta is olyan területek javulását hozza, mint az elvont gondolkodás, a tervezési képesség és a kivitelezőképesség. És bár sokáig úgy gondolták, hogy a mozgás és az agyműködés javulása közötti összefüggést a sok befolyásoló tényező miatt nehéz bizonyítani, ma már mérni lehet az olyan anyagok vérbeli koncentrációját, amelyek serkentik a vérerek képződését. Ilyen a már említett BDNF, amelynek vérszintje magasabb a rendszeresen mozgó emberek esetében.
Arról persze egyetlen szaklap sem szól, hogy az egyes módszerek hogyan egészítik ki egymást. Okosabbak leszünk-e, ha kék fényben fújjuk a c-moll skálát a trombitán? Ezen magunknak kell elmeditálnunk. Mert ahogy a Pshychological Science hasábjain megjelent: a buddhista papok meditáció után hihetetlen agyteljesítményre képesek.
