Őseinknek kedvezett a nyugtalan föld
Geoff Bailey, a Yorki Egyetem, illetve Geoffrey King, a párizsi Földfizikai Intézet kutatója immár húsz éve dolgozik ennek az elméletnek a bizonyításán. Teóriájuk szerint e nagyon tagolt, folytonosan változó terepen őseinknek jól kellett tájékozódniuk a vadászathoz, el kellett tudni elkerülni a ragadozókat és a vetélytársakat, és védhető szállásokat kellett létrehozniuk. Ez is nagyban hozzájárulhatott ahhoz, hogy kialakult a nagy agy, az elhúzódó gyermekkor és az egyre fejlettebb vadászeszközök használata.
Ez a hipotézis sok hasonlóságot mutat ahhoz, amit Jared Diamond, a Kalifornia Egyetem profeszszora írt le 1997-ben megjelent (magyar fordításban 2001), bestsellerré vált Háborúk, járványok, technikák című könyvében. Diamond azzal érvelt, hogy olyan tényezők, mint például a kontinensek alakja, az egyes hegyláncok elhelyezkedése alapvető szerepet játszottak a modern történelem alakításában. Bailey és King mindezt kiterjesztik az emberi evolúció több millió éves történetére, ám ez idáig, kellő bizonyítékok hiányában, elképzelésük nem talált kedvező fogadtatásra. Novemberben megjelent két cikkük azonban valószínűleg változást hoz e téren. A két kutató együttműködése a 80-as években kezdődött, amikor King rámutatott arra, hogy azok az ókori görög települések, ahol Bailey ásatásokat végzett, egytől egyig tektonikailag erősen aktív területeken voltak.
A Föld külső burkát alkotó kőzetlemezek állandó mozgásban vannak, helyenként és időnként összeütköznek egymással, ilyenkor földrengéseket és vulkáni tevékenységet váltanak ki. Ez utóbbiak közül a legdrámaibb a szumátrai Toba kitörése volt mintegy 74 ezer évvel ezelőtt. Ám Bailey és King a kisebb események hatását vizsgálták. A tektonikai mozgások olyan tájakat alakítanak ki, melyek kifejezetten kedvezően hatnak arra, hogy az ember ott éljen. A tektonikailag aktív régiókban a kéregmozgások, a rendszeres földrengések és vulkánkitörések igen tagolt tájat hoznak létre, sok heggyel, dombbal, völggyel, lávafolyásokkal. Manapság nem nagyon örülnénk ilyen gyakran változó, veszélyes környezetnek, ám Bailey szerint ezek a tagolt és változó tájak tökéletesek lehettek a korai emberek számára, akik nem voltak túlzottan gyors mozgásúak, vagy különösebben erősek, de intelligensek és alkalmazkodóképesek voltak. Például, már akkor is, amikor a dárdát még nem találták fel, képesek voltak nagy testű állatokat elejteni, kihasználva a terep változatosságát és tagoltságát. Mivel az ember fán élő főemlősökből fejlődött ki, könynyűnek tűnhetett számukra az átállás arra, hogy fel-alá járjanak a dombok és a völgyek között. King szerint az emberek a nagyon összetett domborzatú tájakhoz alkalmazkodtak, viszont hátrányban voltak a nyílt síkságokon, mint az afrikai szavannák, melyeket a gyors mozgású ragadozók, oroszlánok, hiénák uralták.
A tektonikailag aktív vidékeken nagyobb az esély arra, hogy vizet találjanak, ilyen helyeken több tó vize gyűlik fel a leomló sziklák mögött, több forrás tör fel a törések mentén. Ezek a vizek dús növényzetet tápláltak, odavonzották az állatokat is, melyek zsákmányul szolgálhattak. A sziklás, tagolt terepen az emberek jobban el tudtak rejtőzni a ragadozók elől, biztonságban élhettek. Ha tehát ez az elmélet megállja a helyét, azt tapasztalhatnánk, hogy a korai emberek tektonikailag aktív régiókban csoportosultak. Amikor King és Bailey összevetették az emberi foszszíliák afrikai lelőhelyeit a tagolt tájak elhelyezkedésével, azt tapasztalták, hogy igen jól illeszkednek egymáshoz. Az ilyen lelőhelyek 93 százaléka erősen tagolt, tektonikailag aktív tájon van. Két nagyon ismert lelőhely, a tanzániai Olduvai-szurdok, vagy Laetoli a Kelet-afrikaiárok mentén helyezkedik el, ahol az afrikai kőzetlemez szétválóban van. Hasonló átfedéseket állapítottak meg Dél-Afrikában, továbbá Arábiában is, amit később kezdett benépesíteni az ember.
