A tengerfenék vizsgálatához amini-tengeralattjáróknak energiaellátásra és adatközlő kábelekre van szükségük. Ezt eddig úgy oldották meg, hogy a jármű hosszú kilométereken keresztül vonszolta maga után a felszínen úszó bázishajóról, csörlőről utánaeresztett kábelt. Egy ilyen kábel legalább 2,5 cm vastag, nem csoda, hogy az expedíció legföljebb 2 km-es sebességgel képes haladni a nagy mélységben.

Graham Hawkes, egy merülőhajókat tervező mérnök egyszerű, de annál hatékonyabb újítást vezetett be legújabb T–6500-as modelljén (ld. az ábrán). Elhagyta az energiaellátást biztosító kábelt, és csak egy vékony optikai kábelköteget használ a kamerák képének továbbítására és a jármű vezérlésére.

A könnyűszerkezetes, karbonszálas konstrukció energiaellátását Hawkes a legújabb könnyű és nagy kapacitású lítiumakkumulátorokkal oldotta meg. A tervező a T–6500-as konstrukciót „pókoptikásnak” nevezi, mert nem a bázishajóról engedik utána a kábelt, hanem a vékony optikai szál a merülőegység kábeldobjáról tekeredik le, mint egy pókfonál. Ezzel a megoldással már 10 km-t is képes haladni óránként a merülőhajó, ami jóval hatékonyabbá teszi a kutatást. Hawkes saját céget is alapított legújabb konstrukciói előállítására és forgalmazására. A prototípusok mindegyike közel egymillió dollárba kerül, de a mérnök szerint ez még mindig olcsóbb megoldás, mert a felszíni bázishajó felszerelésének és legénységének költségei napi 100 ezer dollárral is többe kerülnek.

Az új merülő robot