Egyszer Chaplin meghívta Einsteint Hollywoodba egyik új filmjének vetítésére. Amikor a városban autóztak, a járókelők megpillantva őket, tapsoltak és éljeneztek. Chaplin vendége felé fordult és így szólt: az emberek azért üdvözlik olyan lelkesen, mert semmit sem értenek abból, amit Ön mond, engem pedig azért, mert mindenki megérti, amit mondok.” A fenti részlet egyike az Einsteinnel kapcsolatban fennmaradt anekdotáknak. Sok nagy tudósról őriz a fáma hasonlóan szellemes történeteket. Akár humorosnak is lehetne ezeket nevezni, de összegyűjtve mindenképp mosolyt fakasztóak ezek a sokszor valóságos, néha az „akár így is történhetett volna”-kategóriába eső szilánkok. Beck Mihály könyvében is ezek a hírességekről szóló történetek azok, amelyek még leginkább munkára késztetik arcizmainkat.

A többi inkább tudományoskodó magyarázat a humor és a tudomány kapcsolatrendszeréről, akadémikusnak ható értekezés a tudomány humorának irodalmáról, tényszerű lista a komolyan vajmi kevéssé vehető tudományos díjakról, mint például a közelmúltban kihirdetetett igNobel-díjról. „A tudós és a székely utazik a vonaton...” kezdetű vicceket tehát ne várjunk a könyvtől, érdekes, a tudósok világának közvetlenebb oldalát bemutató adatokat viszont annál inkább.

Az akadémikus szerző mindamellett régi eminense az áltudományok ostorozásának, s most úgy tűnik, mintha minden buzgalmát e kötetbe ölte volna bele. Ám a tudományos koholmányokon és a hiszékenység sarlatán vámszedőinek esetein sokszor inkább sírnék, mint nevetnék. Van persze mód erre is, mint annak a fogamzásgátlónak ismertetésekor, amit úgy kell alkalmazni, hogy a nő a veszélyes periódusban erősen a térdei közé szorítja. A hidegfúzió rejtélyéről, vagy a legkörmönfontabb diétamódszerek, megvalósíthatatlan találmányok leleplezéséről értekező vegyészprofesszor tudománytörténetileg is kétségtelenül értékelhető munkát végzett bújtatott áltudományellenes összeállításával, amelyet olyan gyöngyszemek egészítenek ki, mint a kiváló humorista, Feleki László tudománnyal kapcsolatos aforizmái. „Az igazi tudós saját elmélete alatt vágja a fát” – írta Feleki – és ezzel sokszor nagyon is egyetértünk.

Sajnos, ahogy a jó tudományos koholmány is csak az adott területen járatos, vagy a finom képtelenségeket észrevevő olvasó számára lehet tréfás, úgy a vegyészprofesszor, sokszor néha szerkesztői kontrollért kiáltó műve is sok esetben csak vájt fülűeknek, a tudomány jó ismerőinek okoz derűs perceket. De ahogy minden jó, ha a vége jó, a kötetet három igazán jól megírt tudományos vidámság, Swift Gulliver-jéből a lagadói nagy akadémia leírása, Mikszáth Kálmán Népies észjárása a tudományban és Karinthy Frigyes Szabadalmi irodája zárja. Beck Mihályra is érvényes volt tehát a másik régi tudós vicc: Mit csinál a tudós, ha unatkozik? Feltalálja magát.