Lovász Lászlóé a japán Nobel-díj

Büszke vagyok, hogy a nagy tradícióval rendelkező magyar matematika jeles képviselőjével együtt vehetem át a díjat. Ezt a dél-afrikai képzőművész, William Kentridge mondta szerdán Kiotóban, utalva arra, hogy az egyre növekvő presztízsű Kiotó-díjat idén harmadmagával Lovász László magyar matematikus kapta.

Kétezer-hétszázan gyűltek öszsze szerdán Kiotó klímaegyezményről híressé vált kongreszszusi központjában, hogy magyar sikernek is tapsolhassanak. Idén ugyanis a huszonhatodik alkalommal átadott, rangos Kiotó-díjat (lásd keretes írásunkat) az alaptudományok területén a magyar matematikus, Lovász László kapta. A díjat odaítélő bizottság kihangsúlyozta, hogy Lovász kiemelkedő mértékben járult hozzá a matematikai tudományokhoz, és kapcsolatot teremtett a matematika különböző területei között.

Az ELTE Matematikai Intézetének hatvankét éves, magyar-amerikai kettős állampolgárságú kutatóját levélben köszöntötte Schmitt Pál magyar köztársasági elnök és Barack Obama amerikai elnök is. Schmitt kiemelte, hogy Lovász méltó követője Bolyai Jánosnak, Neumann Jánosnak és Erdős Pálnak. Lapunk kérdésére a családjával Japánban tartózkodó professzor elmondta, hogy a magyar matematika szép múltja az oktatás minőségének és a tehetségek korai kiválasztásának közel kétszáz éves tradíciójának köszönhető, és a jövője is ezekben rejlik.

A Kiotó-díjat minden évben három területen osztják ki. Idén, Lovász mellett a japán Jamanaka Sinja az őssejtek kutatásában játszott szerepéért, a művészetek és filozófia kategóriában pedig az animációiról ismert dél-afrikai művész, William Kentridge kapta.

Kiotó-díj: több mint pénzjutalom

A Kiotó-díj alapítója, a hetvennyolc éves Inamori Kazuo Japán egyik leggazdagabb embere, és talán legismertebb menedzsment guruja. A Kyocera elektronikai vállalatot alapító, jelenleg a Japan Airlines légitársaságot vezető Inamori filozófiáját számos japán üzleti iskolában tanítják. Elmondása szerint közel harminc évvel ezelőtt jött a díj alapításának ötlete, amikor egy Nobel-díjat kapott japán professzort kísért el Stockholmba. Az Inamori Alapítványt mai áron számolva százhúszmilliárd forint tőkével, 1984-ben alapította. Az alapítvány pedig huszonhatodik éve, három területen, fejlett technológia, alaptudományok, valamint művészetek és filozófia kategóriákban osztja ki a Kiotó-díjat olyan személyeknek, akik tudományos tevékenységükkel hozzájárultak az emberiség fejlődéséhez. A japán Nobel-díjnak is mondott kitüntetés presztízse folyamatosan növekszik, mivel olyan tudományokat is lefed, amelyet a Nobel-díj nem. Lovász László illusztris társaságba került: a korábbi években a díjat Ligeti György zeneszerző, a nyelvész Noam Chomsky, Jürgen Habermas és Karl Popper filozófusok, illetve Andrzej Wajda és Kuroszava Akira filmrendezők is megkapták. Az elismerés mellé egy negyedkilós aranymedál és ötvenmillió jen, átszámítva kb. százhúszmillió forint jár.

Lovász László a díjátadási ünnepségen
Lovász László a díjátadási ünnepségen
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.