Technofile

iPhone Flash egy ideig

Csak néhány órán át volt elérhető az Apple boltjában az a böngésző, amely szerveroldali segítséggel tette lehetővé a Flash-tartalmak megtekintését az iPhone okostelefonokon. A Skyfire for iPhone böngésző 2,99 dollárért került be az App Store-ba, de végül a nagy érdeklődés és a megoldással kapcsolatos kétségek miatt felfüggesztették az elérését.

Google: ejtett vád

Az Egyesült Királyságban megszüntették az eljárást a Google ellen, amely amiatt indult, mert a StreetView szolgáltatáshoz szükséges fotózás közben a Googleautók a környéken lévő wifihálózatokról is adatokat gyűjtöttek. Az adatvédelmi biztos szerint a kocsik „jelentős visszaélést” követtek el, megsértve az ország adatvédelmi szabályait.

Budapest domain

A jövőben bármilyen cég, város és szervezet lehetőséget kap arra, hogy saját általános domainvégződést regisztráljon, így másfél év múlva egy-egy cég weboldala akár a saját nevére is végződhet. Így jelentősen viszszaszorulhatnak a .com végződésű címek, s elterjedhetnek a szabad megoldások.

Három csapás

Immár Új-Zélandon is bevezetnék a három csapás programját az illegális letöltés visszaszorítása érdekében, de a harmadik intézkedést, a hozzáférés korlátozását csak akkor alkalmaznák, ha az írásbeli figyelmeztetések rendszere a következő két évben nem bizonyul elég eredményesnek.

Gyorsabb SSD-k

A Kingston új 2,5 col méretű SSD meghajtócsaláddal jelentkezik. Az egyes eszközök tárolókapacitása 64 és 512 gigabájt között változik, áruk pedig 220 és 1900 dollár között várható. Újdonságot a 96 gigabyte-os változat jelent, ez azoknak lehet érdekes, akik a 64 vagy 80 gigabyte-os modelleknél nagyobb, a 120 vagy 128 gigabyte-os modelleknél pedig olcsóbb SSD meghajtót keresnek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.