Az interneten árult gyógyszerek fele hamisítvány

A hamisított potencianövelő szereket, a testúlycsökkentőket és a növekedési hormonokat vásárolják a leggyakrabban régiónkban – derült ki egy múlt héten Bukarestben rendezett szakmai konferencián.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egy évtizeddel ezelőtt úgy becsülte, hogy 1-10 százalék között lehet a különböző országokban terjesztett hamisított gyógyszerek aránya. Napjainkban is akad olyan állam, ahol csupán minden századik a hamisított gyógyszer, de olyanra is van példa, ahol a pancsolt termékek aránya eléri a 30-50 százalékot.

A hamisított gyógyszerek nemzetközi kereskedelmét 2010-ben 75 milliárd dollárra taksálják, a WHO információi szerint az interneten árusított gyógyszerek több mint fele hamisítvány. Európában 10,5 milliárd euróra becsülik a forgalmat, évente 77millió európai teszi ki magát veszélynek, amikor recept nélkül vásárol gyógyszereket. Ehhez képest elhanyagolható, hogy tavaly alig több mint félmillió hamisított gyógyszert foglaltak le Európában.

„Magyarországon a hamisított gyógyszerek aránya 3–5 százalék lehet, ami így is 10–17 milliárd forintos forgalmat jelent, hiszen a teljes gyógyszerkaszsza 2010-ben 350 milliárd forint körül alakul” – tájékoztatta lapunkat Rékassy Balázs, a bukaresti konferenciát szervező Pfizer cég ügyfélkapcsolati igazgatója. Itthon is a slágertermékek – súlycsökkentők, növekedési hormonok potencianövelők – a keresettek. A legfontosabb vásárlói réteg a középkorú férfiaké. A szakember szerint az mindenképpen jó hír, hogy a hazai gyógyszertárakban még nem találtak hamisított terméket. (A pancsolt gyógyszereket alapvetően az interneten árulják kedvező áron, a kétes portéka Ukrajnán, Szerbián és Románián keresztül jön az országba.)

A hamisított gyógyszerek ugyan hasonlíthatnak az engedélyezett eredeti termékekre, ámmegfelelő végzettséggel nem rendelkező emberek készítik őket nem higiénikus környezetben. A hamisított gyógyszereknél előfordulhat, hogy az eredeti termék hatóanyagából túl sokat, túl keveset vagy semennyit nem tartalmaznak. A színezőanyagként használt ólom-, króm- és ónvegyületek is veszélyesek lehetnek. A hamis gyógyszerek komoly károkat okozhatnak a betegeknek, amelyek bizonyos esetekben halálhoz is vezethetnek. Ilyen esetről Bukarestben is beszámoltak: egy férfi halálának okát sokáig nem tudták magyarázni, majd hajának elemzéséből derült ki, hogy hamisított gyógyszer tartós fogyasztása lett a végzete.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.