Mentőöv fiatalkorú bűnözőknek
Szerte a világban vita tárgyát képezi, hogy mi legyen a büntetőjogi felelősség alsó korhatára. Nálunk idén júliustól 14. év. Amerikában, tagállamtól függően ez a 7. és a 18. év között változik. Skóciában 8. évről 12.-re emelték, Angliában pedig neurológusok, pszichiáterek és jogászok küzdenek mostanában azért, hogy a túl alacsonynak tartott tízéves korhatárt feljebb emeltessék.
Az angol kampány egyik tagja, Sarah-Jayne Blakemore és kollégái szerint a homloklebeny elülső része éri el legkésőbb teljes fejlettségét, ezért egy gyermek még nem képes megítélni cselekedeteinek hosszú távú következményeit.
A New Scientist magazin szeptemberi számában ír arról, hogy az amerikai Nico Dosenbach és munkatársai funkcionális mágnesesrezonancia-vizsgálattal (MRI-vel) mérték 7 és 30 év közötti személyek agyának aktivitását. A kutatók meghatározták azokat a változásokat, melyek 20 éves kor körül válnak teljessé. Az adatokat számítógépre vitték, és ezt követően, egy ötperces MRI-vizsgálat után, 92 százalékos pontossággal meg tudták állapítani, hogy a vizsgált személyek a felnőttek (25 év feletti korosztályhoz) vagy a gyermekek csoportjába tartoztak-e. Vizsgálatuk alapját az adta, hogy a kor előrehaladtával az agy egyes területei között egyre jobb az öszszeköttetés, és ennek köszönhetően egyre jobb a kommunikáció. Tehát pontosan megállapítható, hogy valakinek elég „érett-e” már az agya. A képalkotó eljárással kiszűrhetők a fejlődési rendellenességek, a mentális betegségek, a tumorok, és az agy éretlenségére hivatkozva ez a módszer jelenthet mentőövet a bíróság elé került fiatalkorú bűnelkövetőknek is.
Nos, akkor hány éves kortól is legyünk felelősek tetteinkért? Az ismeretes, hogy egy tízéves gyermek agya jóval éretlenebb, mint egy felnőtté, szerkezet és működés szempontjából is. Mégis sokan vélik úgy, hogy egy ekkora gyermek már tudhatja, mi a különbség a jó és a rossz között. A PFC fejletlensége miatt esetleg mégis képtelen uralkodni potenciálisan veszélyes viselkedésén és rossz döntéseket hozhat. Bár van, aki képes felfogni tettének következményeit, sokuk ebben a korban ezzel nem számol (sőt később sem). Miután Dosenbachék vizsgálatából az derül ki, hogy az agy szerkezetének fontosabb változásai csak 20 éves kor körül egyenlítődnek ki, akkor vajon ez lenne a büntetőjogi felelősség reális korhatára? Akkor is, ha Blakemore-ék szerint agyunk nem hirtelen válik felnőtté? Ugyanis az agy plasztikus, és felnőttlétünk alatt is változik, alakul.
Az is kérdés, vajon szükség van-e teljesen érett agyra a megfelelő ítélőképességhez. Az agy fiziológiai érettsége ugyanis nem feltétlenül jár kéz a kézben a funkcionális érettséggel, márpedig a jogi képviselőket egy per esetében ez utóbbi érdekli. Erre hivatkozva lehet büntetést vagy épp felmentést kérni.
Az agy fejlődésére nincs szigorú szabály, mindig is lesznek különböző mértékű eltérések a genetika vagy az egyént ért ingerek hatására. Éppen ezért hangsúlyozzák régóta a pszichológusok, többek között a szülő-gyermek közötti kommunikáció, a törődés és a szeretet hiányának, vagy akár a mélyülő szegénységnek a fontosságát a fiatalkori bűnözés kialakulásában.
Egy kiskorút felelősségre vonni és elítélni – MRI-vel vagy anélkül – „könnyű”, azt biztosítani, hogy születésétől kezdve olyan élete lehessen, hogy soha ne is kerüljön ilyen helyzetbe, viszont óriási szülői és társadalmi felelősség.
