Bajor virsli szolárgrillel

A Magyar Energetikai Vállalkozók és Feltalálók Fórumán Michael Willi Krauss előadását különleges figyelem kísérte. A bajor kisvárosból, vagyis inkább faluból érkezett mérnökember szenvedélyes híve már a nyolcvanas évek óta a megújuló energiák hasznosításának, és elérte, hogy településükön ma már kétszer annyi áramot termelnek ilyen módon, mint amennyire szükségük van.

Merkendorf 2900 lakosú, XIV. századra visszanyúló, történelmi múltú városka lakói nagyon komolyan vették az alternatív energiák hasznosításának lehetőségeit. Az első napelemes ház 1986-ban jelent meg. Ez volt Willi Krauss háza. Aztán továbbhaladtak, és megszületett az első szélerőmű is.

Willi Krauss annyira hitt már annak idején is a környezetkímélő megoldásokban, hogy saját Wolksvagenjét villanyautóvá alakította. Azóta is ezzel a Golffal jár.

Mostanra a háztetőket mindenütt napelemek borítják, és az egész városka egy nagy energiaparkká vált. Azzal, hogy a fosszilis energiától való függést lényegében felszámolták, évente mintegy 150 tonna szén-dioxid-kibocsátást takarítanak meg, amelynek az értékesítése további bevételeket hoz a városkának.

A szemlélet fontosságát már a gyerekeknek is tanítják – kellemes módon. Olyan kirándulásokra viszik az iskolásokat, ahol szolárgrillel sütik a virslit.

Azzal is csökkenteni akarják a levegő szennyeződését, hogy az autóközlekedést is mérséklik. A legközelebbi vasútállomás két kilométerre van Merkendorftól. Azért, hogy az emberek inkább biciklivel menjenek a vonathoz, ha munkába indulnak, kiépítettek a bicikliút végén, a vasútnál egy 80–100 kerékpárt befogadó biciklitárolót. Azt is szeretnék elérni, hogy elektromos autókat lehessen bérelni.

Willi Krauss az energiagazdálkodás lényegét úgy foglalta össze: a kiadásokat csökkenteni, a komfortot pedig növelni kell, méghozzá a legjobb megoldásokkal, lehetőleg a megújuló források felhasználásával.

Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy sikerült finanszírozható, tartós, környezetbarát módszereket bevezetniük, amelyek új munkahelyeket is teremtettek, és növelték a település bevételeit.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.