Új fejlesztések az MBA-programban

Az Open University Business School egy nemzetközileg akkreditált brit üzleti iskola Magyarországon, amely új tananyagokat jelenít meg az MBA-órarendben.

Az új súlyponti témák közé tartozik a vezetői magatartás globális szinten, az entrepreneurship és az interkulturális vezetés. Hiszen a cégvezetéshez a megalapozott stratégiai és üzemgazdasági ismeretek mellett szükség van az olyan soft skillek erősítésére is, mint a kreativitás, a nemzetközi előrelátás, az interkulturális érzék, az etika és a változásra való hajlandóság. Az MBA-diákok lehetőséget kapnak arra, hogy széles nemzetközi környezetben sajátítsanak el menedzsmentmódszereket, és azokat iparágakon átívelő módon alkalmazzák is a globális gazdaság különböző szektoraiban.

Az Open University intézményben több mint 75 országból származó diák tanul, és ezáltal egyedülálló jelentőséget kap a tananyag nemzetközi fontossága. Az MBA-diákok az esetpéldák során megismerik a különböző gazdasági kultúrákat szerte a világban. Ennek során többnapos szemináriumok és interaktív webináriumok keretében a világ minden tájáról származó menedzserekkel dolgoznak együtt.

„Az Open University a 2010 novemberében kezdődő programjával az MBA új, jövőorientált változatát kínálja, amely a jól bevált központi tananyagrészekre épül”, mondja Tristan Sage, az Open University Business School magyarországi képviselője.

További információk:

The Open University Business School Representation, Tristan Sage, A–1010 Bécs, Goldschmiedgasse 10.

Tel.: 0036-1-202-3706, e-mail: T.Sage@open.ac.uk vagy:

ww.open.ac.uk/europe

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.