Kutatók Éjszakája 2010 - Millenáris

Élményműhely

Millenáris, 1024 Budapest, Fény u. 20–22. B csarnok (Jövő Háza)

Darvas György PhD, Fenyvesi Kristóf, Kabai Sándor, Pálffy László, SAXON Szász János és Dárdai Zsuzsa, dr. Stettner Eleonóra, Szabó István 2500 tanuló, 1000 pedagógus és szülő – ennyien vettek eddig részt Mozgalom az Élményközpontú Matematikaoktatásért mozgalomban. A Kutatók Éjszakáján megrendezett kreatív nap keretében ismét játszani, felfedezni hívnak minden érdeklődőt, hogy bebizonyítsák: a matematika nem szigorú tudomány, hanem az örömteli alkotás eszköze.

LED, szín, fény, UV

Millenáris, 1024 Budapest, Fény u. 20–22. B csarnok (Jövő Háza)

A MEE Világítástechnikai Társaság tanácsadással egybekötött kiállításán megismerhetjük az energiatakarékos fényforrások típusait és felhasználási területeit. Kipróbálhatjuk, hogyan lehet a különböző fényforrások színképét egy egyszerű CD-lemezből épített spektrométerrel vizsgálni. Színes tárgyakat és standard színmintákat is tesztelhetnek a látogatók. Kompakt fénycsövek fényporai és UV-lámpák segítenek megérteni a fluoreszcencia jelenségét. Megmérhetjük, hogy az ablaküveg és a víz hogyan nyeli el az UV-sugarakat. Végre kiderül, miért lehet víz alatt is leégni.

Puli a Holdra! A Google Lunar X Prize magyar tervei

Millenáris, 1024 Budapest, Fény u. 20–22. B csarnok (Jövő Háza)

Vázsonyi Miklós

Egy fiatal magyar csapat válasza a Google Lunar X Prize (GLXP) 30 millió dollár összdíjazású nemzetközi verseny kihívására, amelynek célja: eljuttatni egy önjáró szerkezetet a Holdra. A Google Lunar X Prize motiválja a következő holdra lépést azzal, hogy megjutalmazza az első magáncégeket, amelyek sikeresen elérik a Hold felszínét. A Puli-csapat jelenleg ismeretterjesztő programokat készít elő a világűrről, a Holdról, ezek magyar vonatkozásairól. A verseny szabályai szerint a 90%-ban magánpénzből finanszírozott csapatnak el kell juttatnia egy automata egységet a Hold felszínére, amelynek az érkezési helytől számítva legalább 500 métert kell megtennie, majd egy Mooncast-adást – 360 fokos panorámaképet, felvételeket a járműről, közel valós idejű videókat annak útjáról, és egy előre tárolt adatcsomagot – kell közvetítenie a Földre. Hajrá, Puli! Team Puli http://www.pulispace.com

Csak 1 földünk van, csak 1 dobásunk van!

Millenáris, 1024 Budapest, Fény u. 20-22. B csarnok (Jövő Háza), Park

Játékos installáció a szelektív hulladékgyűjtés, energiatakarékosság, környezetvédelem népszerűsítésére. PET-palack célba dobás.

Trükkös biciklik

Millenáris, 1024 Budapest, Fény u. 20–22. B csarnok (Jövő Háza)

Egy mókás tricikli, melyen minden fordítva működik. Hátrafelé kell pedálozni, hogy előrehaladjunk, és ellenkező irányba kell forgatni a kormányt. A célba érés kétséges, a sikerélmény garantált!

Nanopaprika – A nanotudomány fűszeres világa!

Millenáris, 1024 Budapest, Fény u. 20–22. B csarnok (Jövő Háza)

Paszternák András

Bemutatkozik a NanoTudomány Nemzetközi Közössége, több mint 50 ország 3300 kutatójának, diákjának és ipari szakemberének virtuális hálózata. NANO-Klikk 2010 – interaktív játék a nanotudományok történetéről, játékos ismerkedés a Nanopaprika.eu közösségi oldallal.

A szabadság csele: az anyagyilkosság archetípusa

Millenáris, 1024 Budapest, Fény u. 20–22. B csarnok (Jövő Háza), Galériaszínpad

Csepeli György, Bíró Judit

Pierre Rivere 1835-ben megölte anyját, két testvérét, majd minderről több száz oldalas vallomást készített. Michel Foucault 1976-ban közreadta a szöveget, létrehozva ezzel a „dokumentumszobor” módszerét. Rivere nyomán 2009 őszén szociológus kutatók a szegedi börtönben két tucat olyan elítélttel találkoztak, akik legközelebbi hozzátartozóikat gyilkolták meg. Milyen dokumentumszobor állítható az ő történeteikből? Változott-e a szakmai – büntetőjogi és elmeorvosi – diskurzus módszere és etikája?

Web 2.0 performance

Millenáris, 1024 Budapest, Fény u. 20–22. B csarnok (Jövő Háza), Galériaszínpad

Fehér Katalin

Játék a térrel, az idővel, a média eszközeivel, műfajaival és csatornáival. Remix minden szinten.

Kockázat, játék, siker

Millenáris, 1024 Budapest, Fény u. 20–22. B csarnok (Jövő Háza), Nagyszínpad

Előadás és vetélkedő nyereményekkel. Pálffy László Pro-Ludo díjas matematikus, a Szerencsejáték Zrt. játékfejlesztője, az ÉlményMűhely Munkacsoport tagja, játékmester, társasjátékok és népszerű televíziós műsorok megalkotója ezúttal a szerencsejátékok, vetélkedők, szellemi versenyek összetett, matematikai-pszichológiai alapjainak a kifürkészésére hívja játékos közönségét.

Távcsöves kirándulás az őszi égbolton

Millenáris, 1024 Budapest, Fény u. 20–22. B csarnok (Jövő Háza), Park

Délután megmutatjuk a napfoltokat, este a Holdat, a Jupitert és az őszi égbolt kettős csillagait. A pesti ég megér egy estet.

Tudomány és fantasztikum

Millenáris, 1024 Budapest, Fény u. 20–22. B csarnok (Jövő Háza), Nagyszínpad

Kovács „Tücsi” Mihály, a Galaktika magazin főszerkesztője

A tudományos élet és a sci-fi szorosan kötődik egymáshoz. Tudományos felfedezések ihletnek írókat, képzeletbeli eszközök adnak ötletet a tudósoknak. A sci-fi írásokat közlő magazin főszerkesztője mindkét esetre hoz példákat.

Nők és férfiak versengése

Millenáris, 1024 Budapest, Fény u. 20–22. B csarnok (Jövő Háza), Nagyszínpad

Dr. Fülöp Márta

Biológiai és evolúciós nemi versengésünk egyszerre szocializációs és kulturális termék. Sokáig azt gondoltuk, hogy a férfiak versengőbbek, mint a nők, de mára bizonyítottnak tűnik, hogy a nők hasonló intenzitással versengenek, csak épp versengésük területei és annak megnyilvánulási formái eltérőek.

Agyhullámok, kreativitás és memória

Millenáris, 1024 Budapest, Fény u. 20–22. B csarnok (Jövő Háza), Nagyszínpad

Az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézete és az MKB Bank Professzori Klubja közös programja. Prof. Freund Tamás

A tudatos érzékelés, gondolkodás, tanulás, emlékezés és asszociációk alapja az agykérgi hullámtevékenység révén összehangolt idegsejt-aktivitás. Agyhullámaink másodpercenként negyvenszer pásztázzák végig a teljes agykérget, felvillantva az éppen kódolást végző idegsejteket. Érzelemgazdag belső világ kell ahhoz, hogy a külső információit hatékonyan eltárolhassuk agyunk mélyrétegében, a tudatalatti rekeszeiben, ahonnan a kreativitás is táplálkozik. Időt és agyi kapacitást kell hagyni a belső világ részvételére agyunk tudattartalmának kialakításában.

Tudomány és hadviselés: robotok a hadseregben

Millenáris, 1024 Budapest, Fény u. 20–22. B csarnok (Jövő Háza), Nagyszínpad

Dr. Kovács László mk. őrnagy

Számítógépek, hackerek, információs harcosok, távirányítású és intelligens robotok földön, vízen és levegőben – talán így fest majd a jövő hadviselése. A jövő már elkezdődött!

Identitásvadászat: Célkeresztben a személyes adatok

Millenáris, 1024 Budapest, Fény u. 20–22. B csarnok (Jövő Háza), Nagyszínpad

Csíki Ádám, Bogár Attila

ID helyett PV, azaz Personal Vulnerability (személyi azonosság helyett személyi védtelenség). Az internetes közösségi oldalak és az okostelefonok sokat tesznek azért, hogy ne érezzük biztonságban magunkat. Mit tehetünk személyes adataink védelmében?

Kitchen Budapest: Kutatás, innováció, technológia, művészet

Millenáris, 1024 Budapest, Fény u. 20–22. B csarnok (Jövő Háza), Nagyszínpad

Mit jelent és hogyan működik a kutatás a hagyományosan elfogadott skatulyákon kívül, az intézményesült tudomány- és művészeti ágak határvidékein? A KIBU alapvető célja, hogy megkeresse a kapcsolódási pontokat, és ezeket újszerű installációkkal, innovatív ötletekkel láthatóvá tegye. Beszélő növények, szövegíró fűnyírók, torzított térképek, versmondó szilikonbabok.

Flexagonok

Millenáris, 1024 Budapest, Fény u. 20–22. B csarnok (Jövő Háza), Nagyszínpad

Dr. Körtesi Péter A topologikus modelleknek ezek a fajtái papírból könnyen elkészíthetők, mégis meglepő tulajdonságokkal bírnak: például különböző lapjaik jelennek meg és tűnnek el hajtogatásuk közben.

Dőrejárástól az urálásig – a népszokások zenéje

Millenáris, 1024 Budapest, Fény u. 20–22. B csarnok (Jövő Háza), Nagyszínpad

Dr. Juhász Katalin, Szabó Zoltán

Magyar népszokások muzsikával és énekszóval, a jeles napok és életfordulók szokásaiból. Előkerül a duda, furulya, tárogató, lesz dínom-dánom.

Ritmika Aritmetika – hozd a dobod!

Millenáris, 1024 Budapest, Fény utca 20–22. B csarnok (Jövő Háza), Nagyszínpad

A világ legősibb és legegyszerűbbnek tűnő hangszere, aminek a hangja képes tömegeket hipnotikus állapotba hozni. A műhely azt kutatja, hogy milyen ritmuskombinációk hoznak létre olyan felharmonikus zengést, ami a dobolást mágikus élménnyé emeli. Sztravinszkij szerint a zene az idő permutációja, ezért a dobolás ritmikáját lehet aritmetikai síkon is elemezni. Az előadás különleges vizuális hátterét a Medence-csoportból ismert Bodóczky Tóni VJ szolgáltatja. 3D-szemüvegekben követhetjük a kivetítőn a dobosok kezeit és a ritmust.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.