A szertáros

Kísérletes videoblog – ezt a műfajt is csak kevesen űzik, pedig garancia a komoly közönségsikerre. Zsiros László Róbert már harmadik éve kísérletezik a Szertár nevezetű blogon, hogy egyszerű, többnyire otthon is elvégezhető kísérleteken keresztül népszerűsítette a természettudományokat.

A blogocska híre aztán terjedt, mint falon a meggyújtott technocolrapid-csík, követői áhítattal várták a soron következő kísérletet. Lacirobi áldozatos munkáját úgy szakmailag, mint emberileg is elismerte a publikum, miután a Szertár tavaly a Goldenblog szakmai és közönségzsűrijének szavazatai alapján elnyerte az Év blogja kitüntető címet.

Van azonban Szertár a blogon túl is! Mára a Szertár egy szélesebb körű ismeretterjesztő projektté nőtte ki magát, ismeretterjesztő-tudománynépszerűsítő céllal más fórumokon is megjelenik, így felbukkant már például a Magyar Televízió és a Cool TV műsoraiban is. Na és persze ott vannak a saját szervezésű közös kísérletezős rendezvények, korunk geek őrsi gyűlései: a blogtalálkozók. Az elsőt 2009 nyarán hozták össze a Margit-szigeten. Szertár nélkül a Kutatók Éjszakája is csak félkarú törpe lenne, a tavalyi rendezvény keretében például a Budapesti Corvinus Egyetem Növénykórtan Tanszékével karöltve rendeztek be egy izgalmas, több száz látogatót vonzó interaktív labort a Millenáris Parkban. De volt Szertár a Szigeten és a Geek Pride Dayen is.

Mivel a Szertár önkéntes kezdeményezés, afféle hobbiprojekt, így értelemszerűen nem is dolgozik nagy költségvetéssel. A kísérletekhez szükséges eszközök és anyagok nagy része könnyen és olcsón elérhető. A költségesebb vagy nehezen kivitelezhető kísérletekhez többnyire a Csodák Palotája nyújt segítséget.

A Szertár és Zsiros László Róbert szertáros ott lesz az idei rendezvényen is! Budapest – Klebelsberg Kultúrkúria, Barbakán 16.00–17.30 Zsiros László Róbert egyszerűen nagyszerű kísérletei

Valósággal virtuális Kutatók a neten

A tudományos blogok szerkesztői szeptember 24-én kilépnek a virtuális világból, hogy személyesen mutassák be munkájukat az érdeklődőknek. A „Kutatók a neten” – I. Kutatói Blog és Weboldal Találkozó a Kutatók Éjszakája és a Nanopaprika közös szervezésében valósul meg.

Az I. Kutatói Blog és Weboldal Találkozó célja, hogy a kutatók által működtetett blogok és weboldalak kilépjenek a virtuális térből, és kapcsolatot teremtsenek a tudományok iránt érdeklődő közönséggel. Mikor máskor, ha nem a Kutatók Éjszakáján! Idén először a blogoló kutatók szeptember 24-én a Millenárison kilépnek a virtuális térből. Bemutatkozik a Tűzhányó, a jelenleg is zajló vulkánkitörésekről, azok okairól, közeli és távoli társadalmi hatásukról szóló blog. Ott lesz a Banyakonyha, a reáltudományok humoros és izgalmas oldalát bemutató netnapló, vagy az űrkutatással, űrrepüléssel, csillagászattal foglalkozó Cydonia. A „Kutatók a neten” találkozó céljai között szerepel a hazai kutató weblapok közötti együttműködés szorosabbra fűzése is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.