Anand Gnanadesikan abból indult ki, hogy a tiszta óceánvíz 100 méter mélységig átlátszó, a legsűrűbb, növényi planktonokkal borított vizeken viszont csak 5–10 méterig hatol le a napfény. Nyilvánvaló, hogy a tiszta vízben a napsugárzás energiája sokkal nagyobb víztömegben nyelődik el, mint a planktonos, zavaros vízben. Így a planktonok fölött a víz melegebb. Gnanadesikan a Csendes-óceán szubtropikus légköri viszonyait modellezte a különböző hőmérsékletű óceáni területek fölött. A tapasztalat szerint a legtöbb ciklon ebből a tartományból indul ki. Számításai szerint a trópusi eredetű ciklonok száma és időtartama 70 százalékkal kisebb lenne, ha nem lenne plankton a szubtrópusi övezetben. De ha a planktonokkal borított terület legalább a felére csökkenne, a trópusi viharok száma már 35 százalékkal kevesebb lenne.

A jelenség magyarázata viszonylag egyszerű. A tiszta vizű terület fölötti hűvösebb légrétegek lelassítják és gyakran szétoszlatják a kialakuló ciklonok örvénylő mozgását. Az amerikai geofizikus korábbi megfi gyelések adataival is alá tudja támasztani a számításait. Hosszú távú előrejelzések viszont érdekes módon a ciklonok számának csökkenését jósolják. A globális felmelegedés hatására a trópusi övezetekben kevesebb növényi plankton keletkezik, ami a fentiek értelmében csökkenti a trópusi viharok számát. Gnanadesikan szerint azonban ez nem ilyen egyértelmű, mert lokális jelenségek mindig módosítják az összképet, és nem szabad figyelmen kívül hagyni az óceáni áramlatok változásának lehetőségét sem.

Ma még több a plankton, sok a ciklon