Technofile

Lengyel 4G

Lengyelországban is elrajtolt az első LTE technológiájú kereskedelmi mobilszolgáltatás. Év végére már a lengyel lakosság ötödét lefedheti a villámgyors technológia. A nemzetközi piac számára ismeretlen cég, a CenterNet és Mobyland konzorciuma hozta össze a lengyel 4G-hálózatot, amely így kívánja megszorongatni a négy óriást: az Orange, a Plus, az Era és a Play márkanevű szolgáltatásokat.

Lazább App-szigor

Az Apple lazított vasszigorán és jelentősen átdolgozta az App Store szabályzatát. Ennek értelmében bármilyen eszközzel fejlesztett programok bekerülhetnek ide, egyetlen megkötés vonatkozik rájuk, hogy nem tölthetnek le utólag kódot. Ezzel a rendszer rugalmasabbá válik, de biztonságos marad. Megnyílt a lehetőség a fejlesztők előtt, hogy akár Adobe Flash, Java vagy más nyelven írt alkalmazásaikból fordított kódot is beküldjenek az App Store-ba.

Kétmagos mobilcsipek

Már jövő év elejére piacon lehetnek az első okostelefonok, amelyek többmagos processzorokra építenek. A Qualcommot követően a Samsung is bejelentette, hogy elkészült kétmagos csipjével, amellyel multimédiás eszközöket céloz meg. Az Orion kódnevű csip alacsony fogyasztásra optimalizált 45 nanométeres csíkszélességű technológiával készült, amivel a tranzisztorok rendkívül miniatűr felépítése ellenére alacsonyan tartható a szivárgási áram.

Ultrakönnyű kamera

A Nikon bejelentette a Coolpix család legújabb tagjait. Az S80 modellnél a 16 mmes vastagság és a kétszínű borítással rendelkező külső emelhető ki. Az ultrahordozható gép érintésérzékeny OLED-monitorral, 14,1 megapixeles felbontással, és ötszörös zoommal vonzza a felhasználókat. HD videorögzítési képessége is jó extra, miként ötféle beépített elmosódásgátló funkciója –köztük az objektív eltolásos rázkódáscsökkentő eljárása.

Instant keresés

Már a keresőszó begépelése közben kiadja a találatokat a Google: amint a felhasználó elkezdi annak begépelését, az eredmények azonnal, automatikusan megjelennek, és az újabb betűk bevitelével egy időben dinamikusan változnak. A cég becslései szerint a Google Instant használata egy tipikus keresés során 2-5 másodperc időmegtakarítást jelent – ami a világszerte keresésre fordított időből számolva, több mint 11 óra másodpercenként.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.