Az élet a természet egyik legnagyobb csodája. Leírhatatlanul sokféle formában van jelen bolygónkon. Ehhez a sokszínűséghez mindössze néhány milliárd évre volt szükség. De vajon a beláthatatlan Világegyetemben csak a Föld van ennyire kiváltságos helyzetben, vagy vannak más égitestek is, ahol megjelenhettek a különböző létformák? Hogy erre a kérdésre választ kapjunk, talán nem is kell olyan messzire utaznunk. Nem zárhatjuk ki ugyanis, hogy bolygószomszédunkon, a Marson is megjelent valaha az élet. És ha megjelent, talán még most is létezik. Ennek próbál utánajárni egy amerikai és európai összefogással épülő űrszondaegyüttes, melynek elsődleges feladata az esetleg létező marsi élet felfedezése lesz.

Néhány milliárd évvel ezelőtt a Mars sokban hasonlíthatott a Földre. Ha visszautaznánk az időben, felszínén óceánt, tengereket, hatalmas folyamokat találnánk, a napfénynek az óriási robajjal kitörő tűzhányók hamujával szennyezett légkörön kellene átjutnia, hogy eljusson szemünkig. Persze nem vagyunk időutazók, így az egykori folyékony vízről és vulkánokról az űrszondák felvételeiből és felszíni méréseiből következtethetünk. Hiszen a valószínűleg már kialudt vulkánok hegyei, a folyók által vájt csatornák máig megfigyelhetőek a bolygón. De ha ennyi hasonlóság volt a Föld és a Mars között, akkor vajon az élet is megjelent a vörös bolygón?

A XIX. század végén a csillagászok többsége szilárd meggyőződéssel vallotta, hogy a Marson fejlett civilizáció létezik. Később már csak azt feltételezték, hogy növények, primitív állatok alakulhattak ki. Ezekről az elképzelésekről ma már tudjuk, téves megfigyeléseken alapultak. Az azonban nagyon is elképzelhető, hogy az élet mikroorganizmusok formájában megjelent, s talán a mai napig jelen van a bolygón. Ha ez bebizonyosodna, az kétségkívül a XXI. század egyik legnagyobb tudományos felfedezése lenne.

Mióta az ember képes űrszondákat küldeni a különböző bolygókhoz, lehetségessé vált a Mars közeli tanulmányozása. Így remény mutatkozott (mutatkozik) arra, hogy a marsi élet nyomába eredjünk úgy, hogy azt ott helyben keressük, s már nem csak a távcsöves megfigyelésekre hagyatkozzunk. Először 1975-ben küldtek olyan űrszondákat a vörös bolygóra, amelynek elsődleges feladata az élet kimutatása volt. A Viking–1 és a Viking–2 leszállóegységeinek azonban nem sikerült megválaszolniuk a kérdést. A kor akkori technológiai követelményeinek megfelelő, az élet kimutatására épített űrműszerekről ugyanis később kiderült, hogy még itt a Földön sem mutatják ki az életet mindenütt, ahol az jelen van. Azóta pedig egyetlen, a bolygó felszínére sikeresen leszálló űrszonda sem kereste az életet.

Egy Marsról származó, az Antarktiszon talált meteoritban azonban 1996-ban baktériumszerű alakzatokra bukkantak. Csak épp a földi baktériumoknál jóval kisebb volt a méretük. Így a kutatók előtt azóta is kérdés, vajon a marsi élet bizonyítékával van-e dolgunk. Ám az azóta küldött szondák nem konkrétan az élet, hanem az élet megjelenéséhez tudtunkkal szükséges anyagokat (egykori folyékony víz nyomait, ásványokat) keresték. A Spirit és Opportunity amerikai roverek például kifejezetten a felszíni víz valamikori jelenlétére keresnek bizonyítékot. (Ezeket a bizonyítékokat már megtalálták: a Mars felszínén biztosan megtalálható volt a folyékony víz.) A Viking szondák óta egyedül az Európai Űrügynökség próbált űrszondákat küldeni a vörös bolygóra az élet kimutatása céljából, ám a Beagle–2 szonda 2003-ban egy sikertelen leszállás során becsapódott a felszínbe.

Most ez talán megváltozik. A NASA és az ESA (Európai Űrügynökség) összefogott annak érdekében, hogy végre felfedjék magukat előttünk amarsimikroorganizmusok, már ha léteznek egyáltalán. Az ExoMars néven futó közös program keretében 2016-ban és 2018-ban indítanának egy-egy küldetést a bolygóhoz. 2016-ban a Mars Trace Gas Mission szonda egy amerikai keringőegységből és egy, elsősorban technológiai kísérlet céljára épített, európai leszállóegységből állna, ami ideiglenesen az EDM (Entry, Descent and Landing Demonstrator Module) nevet kapta.

A keringőegység amellett, hogy újabb nagy felbontású képeket készítene a felszínről, a légkör összetételét elemezné minden eddiginél részletesebben. A legérdekesebb talán az volna, ha kiderülne, honnan származik a légkörben található metán.Ametán ugyanis viszonylag hamar elbomlik a bolygó atmoszférájában a főként a Napból érkező sugárzás hatására. A légköri metán megléte miatt a szakemberek biztosra veszik, hogy valamilyen folyamatnak pótolnia kell azt. A metán pedig ismereteink szerint csak biológiai vagy geológiai aktvitás révén kerülhet a légkörbe. Bármelyik verzió is bizonyosodjon be, az mindenképp fontos mérföldkő lenne a Mars megismeréséhez vezető nem éppen kikövezett úton.

A 2016-os indítás után a Föld és a Mars Nap körüli keringése miatt két évet kell várni arra, hogy újabb űrszondák kezdhessék meg a vörös bolygó felé tartó utazásukat. Így 2018-ban indulna útnak a napelemekkel ellátott, hatkerekű európai ExoMars rover, illetve az amerikai Mars Astrobiology Explorer szonda, amely szintén kerekeken gördülve járna leszállási helyének környezetében. Mindkét rovert úgy tervezik meg, hogy körülbelül két méter mélyről legyen képes mintát venni a talajból, amelyet aztán a fedélzeti laboratóriumban vetnének alapos vizsgálat alá. A mélyre fúrásra mindenképp szükség van, hiszen a világűrből érkező sugárzás a felszíni életet biztosan elpusztítaná, míg a talajközeli kőzetekben talán van esély a túlélésre. Az Exo-Mars roverről elnevezett teljes, többéves program keretében tehát így összesen egy keringő- és három leszállóegység vizsgálná a bolygót, kutatna a múltbéli, netán napjainkig fönnmaradt esetleges marsi élet nyomai után.