Úgy tűnik, miután csaknem könyvtárnyi irodalom halmozódott fel a végzetük okainak magyarázatára, a Toronto Egyetem kutatói közelebb jutottak a megoldáshoz. De kezdjük az elején. Mallory (civilben tanár) és Irvine (csupán 22 éves, mérnökhallgató) 1924. június 8-án indult el a csúcsra, miután elváltak az expedíció geológusától, Noel Odelltől, valamint néhány teherhordótól. (Ezt megelőzően két páros kísérelte meg a csúcstámadást –egyiknek tagja volt Mallory is –, sikertelenül.) Odell volt tehát az utolsó, aki még látta a csúcs felé igyekvő párost, közvetlenül az északkeleti gerinc alatt. (Mivel Nepál akkoriban zárt ország volt, a brit expedíciók északról, Tibet felől próbálkoztak.)

Mostanáig szinte az egyetlen információ Odell visszaemlékezéseiből származik a hegyen uralkodó körülményekről. Azt mondta, hogy azon a délutánon, amikor társai eltűntek, hóvihar tört ki a hegyen, bár csak rövid ideig tartott. Mivel a 8170 méteren kialakított VI-os táborban levő sátorban csak két embernek volt hely,

Mallory már a csúcstámadás előtt arra kérte Odellt, hogy menjen vissza a IV-es táborba, és ő délután valóban le is ereszkedett. Másnap, minthogy Malloryék nem mutatkoztak, Odell két teherhordóval felment előbb az V-ös, majd onnan egyedül a VI-os táborba, de azt ugyanúgy találta, ahogy elhagyták.

Az általa említett rövid hóvihart a későbbi kutatások nem méltatták túl nagy figyelemre, ám a legutóbbi vizsgálatok, melyeknek eredményeit most tették közzé a Weather című folyóiratban, az időjárási körülményeket vették górcső alá. A londoni Királyi Földrajzi Társaság könyvtárában ugyanis megvannak az 1924-es expedíció idején mért meteorológiai adatok és feljegyzések.

G. W. K. Moore és munkatársai kielemezték az ominózus nap légnyomásmérési adatait és azt találták, hogy az alaptáborban azon a délutánon nagyjából 18 millibart zuhant a légnyomás. Ez elég nagy esésnek számít, különösen akkor, ha figyelembe veszszük a több halálos áldozatot követelő 1996-os nyarat, amikor a csúcs közelében 8 millibart esett a légnyomás.

A kutatók mindebből azt a következtetést vonták le, hogy miközben Malloryék a csúcs felé haladtak, erős vihar törhetett ki a hegynek azon a részén. Szakértők szerint mivel ilyen nagy magasságban amúgy is igen kicsi a levegő oxigéntartalma, a szervezet akár már 4mbar nyomáscsökkenésnél is oxigénhiányos állapotba kerülhet. Halálukat tehát minden bizonnyal az említett tényezők összejátszása okozhatta. Később az V-ös és VI-os tábor között találtak néhány oxigénpalackot, amiből arra következtettek, hogy valami gond lehetett az akkoriban még elég kezdetleges és megbízhatatlan készülékekkel.

Mallory holttestét 1999-ben találták meg 8159 méteres magasságban, egyik lábán és a fején súlyos sérülésnyomok látszottak. Oxigénpalackok nem voltak a közelben, valószínűleg korán kiürültek, és még útban felfelé megszabadultak a nehéz tehertől. Társának holtteste nem került elő.