Új IT-pánik: elfogynak az IP-címek

Adhattuk volna a cikknek azt a címet is, hogy Y2K után IPv4/ IPv6, de aligha aratnánk vele közönségsikert, pedig a helyzetet elég pontosan leírja. Az ezredfordulón némi túlzással az egész világot rettegésben tartotta az a tény, hogy a számítógépek megbolondulhatnak a 2000. év első pillanatában, mivel a belső órájuk állítólag nem tudja kezelni a dátumváltást. Hogy valóban így van (illetve így volt-e), azt sosem tudjuk meg, mivel a stratégiai fontosságú komputereket mind Y2K-kompatibilissé tették a jelzett időpontra.

Az eset arra mindenképpen jó volt, hogy a nagyközönség nagyjából immunissá vált az informatikai apokalipszisekkel szemben – olyannyira, hogy már akkor sem izgulunk, ha esetleg indokolt lenne. Most például szakértők, szakportálok és szakcégek tucatjai igyekeznek egy kis pánikot kelteni az IPv4/IPv6 átállással kapcsolatban, teljesen eredménytelenül: a felhasználó magát a problémát sem érti, rettegni pedig egyáltalán nem hajlandó.

Az IPv4 (Internet Protocol version 4) az internetes adattovábbítás eddigi rendszere: ez garantálja, hogy a csomagocskákra bontott, és esetleg különböző utakon a címzetthez jutó üzenetek pontosan és teljes körűen célba érjenek. Maga a célba juttatás az IP-címek segítségével történik: ezek az egyéni azonosítók jelölik a hálózatra kapcsolódó számítógépeket, és meg is különböztetik azokat egymástól, nagyjából úgy, ahogyan a telefonszámokat a telefonok.

A világ az internet hőskora óta az IPv4 protokollt használja. Ez a rendszer nagyjából 2 a 32.-en számú különböző IP-címet képes generálni és kezelni (illetve ez az elvi felső határ, a valóságban a lehetőségek száma a lefoglalt címek és címtartományok miatt jóval kevesebb). A kezdetekkor a négymilliárdnyi variáció valószínűtlenül soknak tűnt, akkoriban azonban senki sem számolt az internet- és az online eszközök robbanásszerű fejlődésével. Mára odáig jutottunk, hogy a még szabad címek egy éven belül garantáltan elfogynak.

Amegoldást a szakértők nem ma kezdték keresni: az IPv4 potenciális utódának tekinthető, 2 a 128.-on féle címvariációt kezelő IPv6 a 90-es évek óta létezik, az elterjedése azonban lassúbb a vártnál. Az ebből, illetve az IPv4 típusú címek elfogyásából adódó problémákat az egyszerű felhasználó egyelőre közvetlenül nem érzékeli. Valószínűsíthető, hogy nem is Magyarország a legszűkebb keresztmetszet: szakértők szerint konkrét címhiány először az USA-ban vagy Kínában fog kialakulni, az ott használt címtartományok már vészesen üresek. Az „elfogyás” azzal jár majd, hogy például az internetszolgáltatók nem tudnak majd új IP-címeket kiadni a szolgáltatásaikat újonnan igénybe vevőknek. Az érintettek ilyenkor feltehetően automatikusan IPv6-os címet kapnak majd, ám ezeket az új szabványú címeket a szolgáltatók és a hálózati eszközök egy része még nem tudja kezelni – vagyis az elmaradt, illetve akadozó átállás miatt rövidesen honlapok, online szolgáltatások és „címzettek” sokasága válhat elérhetetlenné.

Az átállásnak egyébként rengeteg előnye lenne: mivel az új címrendszer szinte kimeríthetetlen, minden egyes, az internetre csatlakoztatott eszköz (az intelligens termosztáttól és villanyórától a mobilkomputerig) fi x, saját IP-címet kaphat, ami nagyban megkönnyíti a távoli hozzáférést (és persze a visszaélések lehetőségét is csökkenti). A felhasználók a szolgáltatójuktól nemcsak egyetlen címet, hanem egy egész címtartományt – esetenként 272 fix IP-címet -kaphatnak, ezáltal készülékek sokasága válhat hálózatképessé és távvezérelhetővé. Mindez már nem is csak a jövő: a hazai szolgáltatóktól jelenleg is igényelhető IPv6-os cím. A baj csupán annyi, hogy az új azonosítót egyelőre az internet nagy része „nem látja”.

A tömeges átállás nagy valószínűséggel a kényszer hatására (a maradék címek elfogyásakor, illetve az IPv6-os címek átmeneti hiányosságait észlelve) történik majd meg, az utolsó pillanatokban – nagyjából egy év múlva – kisebb pánikra is lehet számítani. Ellenszer nincs: a felhasználói oldal ezúttal keveset tehet a megelőzésért.

A négymilliárd variáció is kevés lesz
A négymilliárd variáció is kevés lesz
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.