Technofile

Gigamemóriák

A Hynix megkezdte 64 bites és 8 gigabyte-os kapacitású NAND típusú flashmemóriacsipjének tömeggyártását. Az új generációs gyártástechnológia költségei alacsonyabbak, a korábban alkalmazott 30 nanométeres eljárásnál.

Hardvert fejleszt az Amazon

A The New York Times tudósítása szerint az amazon új hardverek fejlesztésébe kezdett, a jelenleg meglévő elektronikus könyvolvasó mellett. A cég nyolcvan hardvermérnököt és szoftverfejlesztőt keres. A lap szerint az Amazon új fejlesztésű hardverekkel kívánja biztosítani piaci pozícióit.

Német utcaképek

A Google annak ellenére döntött a Streetview szolgáltatásuk németországi bevezetése mellett, hogy az EU legjelentősebb gazdaságának számító államban heves támadásokba kezdtek a jogvédők. A cég szerint több százezer német használja jelenleg is a rendszerét, többségük más országok turistacélpontjait keresi fel virtuálisan.

Népszerű a kábel

Júniusban folytatódott a kábelmodemes széles sávú internet-előfizetések számának növekedése, így az első fél év végére a vezetékes széles sávú internet-előfizetések száma 1,850 millióra nőtt – közölte a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság. A széles sávú vezetékes piacot a kábeles előfizetések húzzák felfelé, míg az ADSL-technológia visszaszorulóban van.

Hatalmas monitor

A HP bemutatta az első 76,2 cm képátmérőjű, azaz 30 collos, több mint egymilliárd színt megjelenítő monitorát. Az LCD kijelző 30 bites paneljével 1,07 milliárd színt biztosít, míg a legtöbb hasonló kijelző csak 16,7 millió színt jelenít meg. Elsősorban játékfejlesztőknek és grafikusoknak szánják a készüléket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.